Sérülékenyebb a zafírüveg a Gorilla Glass-nál

iphone kijelző kristály zafír gorilla glass
Sérülékenyebb merevsége miatt a zafírbevonató kijelző
Vágólapra másolva!
Ismét a zafírüveg és a Gorilla Glass ellenállóképességét tesztelték, hogy melyikkel is éri meg jobban az okostelefonok kijelzőjét bevonni.
Vágólapra másolva!

A szeptember 9-én bemutatandó iPhone 6 okostelefonról elsőként kiszivárgott - majd azóta cáfolt - információk között jelent meg, hogy a telefon kijelzője zafír bevonatot kap. Azóta egyre többen foglalkoznak a Gorilla Glass és a zafírbevonatós kijelzők tesztelésével.

Most a Ubreakifix portál szakértői vizsgálták meg, mit is bír egy zafírüveg és a Gorilla Glass. Három tesztet hajtottak végre: a karcállóságot egy fúrófejjel, az ellenállóképességet pedig eséspróbával és hajlítással vizsgálták.

Sérülékenyebb merevsége miatt a zafírbevonatú kijelző Forrás: APPSolute.hu

Arra jutottak, hogy a zafírbevonatos kijelző sokkal karcállóbb, mint a GG, ahogy 25 százalékkal erősebb is, de merevsége és súlya miatt sok szempontból sérülékenyebb. A Gorilla Glassnál 60 százalékkal súlyosabb zafírüveg már egy méterrről leejtve is apró darabokra tört.

Akkor miért is ruházott be az Apple egy zafírkristály-feldolgozó gyárba Arizonában? A Project Cascade keretében már februárra létrejött az üzem, a GT Advanced vállalat pedig 578 millió dollárt kapott, hogy a fejlesztéseket felpörgesse. Első körben azt kutatják, hogy lehet üvegre laminálni hajszálnál is vékonyabb zafírréteget. Ugyanis így nem kellene sokat felhasználni az amúgy drága és nehéz zafírkristályból, mégis karcmentesebb felületet kapunk.

Az Apple az ujjlenyomat-olvasóknál használja a zafírbevonatot Forrás: RIA Novosti/Konstantin Rodikov

Az Apple már jelenleg is alkalmazza a zafírbevonatot a iPhone és iPad hátlapi kamerájának védelmére, ahogy az ujjlenyomat-olvasót is ezzel az anyaggal vonták be.