Nem zafírból készül az új iPhone

iphone 6 kiszivárogtatás apple mac pletyka
Így nézhet ki az iPhone 6 a kiszivárgott fotók szerint
Vágólapra másolva!
Nagyobb és gyorsabb lesz elődeinél, de üveg marad a képernyője: az iPhone 6 végre szuper akkumulátort kaphat.
Vágólapra másolva!

Tavaly, az iPhone 5s magyarországi premierjén már nem kígyóztak sorok a szolgáltatóknál, külföldön tolongtak az emberek, hogy hozzájussanak az új készülékhez. Idén az Apple-nek valami nagy dobást kell bemutatnia, ha versenyben akar maradni az egyre erősebb - és olcsóbb - androidos konkurenciával szemben.

Muszáj nagyobbat gyártani belőle

Hiába gúnyolták a Samsungot a tepsimobiljai miatt, a nagyképernyős okostelefonok világszerte egyre jobban fogynak, az Apple viszont évek óta leragadt a négy colos méretnél az iPhone-nal. Ez ugyan valóban könnyen zsebre vágható méretet jelent, de egy tipikus Android-mobil mellett az iPhone játékszernek tűnik a kompakt kijelzőjével.

Nagyobb lesz az iPhone 6 elődeinél Forrás: 9to5mac.com

Ezt ismerve nem kérdés, hogy az Apple az idén érkező iPhone 6 képernyője biztosan nagyobb lesz az elődökénél. Horváth András, az iStyle nevű Apple kereskedés vezetője (akivel tavaly is elemeztük a premier előtt a pletykák valóságtartalmát) biztos abban, hogy kiszivárogtatott fotókról már ismert 4,7 colos változatban elérhető lesz az új iPhone. Sok pletyka szól egy még nagyobb, 5,5 colos modellről is, ám arról még nem szivárgott ki kép, ezért elég kicsi a valószínűsége annak, hogy valóban piacra dobná az Apple.

Több hely lesz egy jobb akkunak

Az iPhone 6 kialakítása valószínűleg vékonyabb lesz elődeinél, hiszen a többi rivális esetében is ez történik. A nagyobb képernyő azonban többet is fogyaszt, ám több helyet is biztosít egy nagyobb kapacitású akkumulátornak. Ezzel az új iPhone akkumulátoros üzemidőben is felzárkózhat a nagyobb androidos riválisok mellé.

Nem fog világítani az alma logó Forrás: 9to5mac.com


Horváth András szerint formatervét tekintve a lekerekített formákat használó iPod Touchoz fog hasonlítani az új modell. Belsejébe a korábbinál nagyobb teljesítményű A8-as processzor kerül, a beépített digitális kamerát pedig jó eséllyel felszerelik optikai képstabilizátorral. Ez a technológia már sokkal olcsóbb telefonokban is elérhető.

Nem zafírból lesz a képernyő

Bár egy néhány napja felmerült, hogy az új iPhone képernyőjét egy teljesen új típusú anyag, mesterséges zafírból készült réteg óvja majd a sérülésektől, ez sem Horváth, sem pedig az azóta nyilatkozó amerikai elemzők nem tartják valószínűnek. A speciális anyag így egyelőre csak az ujjlenyomatok érzékelésére is képessé tett Home-gombot óvja a karcolásoktól. Az új iPhone képernyője sem marad teljesen védtelenül: azt a strapabíró Gorilla Glass továbbfejlesztett változata fogja óvni - jósolja Horváth András.

Kiszivárogtak információk az új iPhone előlapjáról: Marques Brownlee videofelvételén az látszik, hogy az új modell sokkal karcállóbb lesz, mint az elődje. Kulcsnak, késnek ellenáll, még ha a hegyével szurkálták is a felületet. A rugalmassági tesztet is jól állta. Csupán a homokpapír tudott nyomot hagyni rajta.

Ne várjunk világító almára!

Az Apple hordozható számítógépeinek jellegzetes eleme a képernyő hátoldalán világító almás logó, egyes pletykák szerint ez az elem átkerül a cég új telefonjaira is.

Nem valószínű, hogy ez tényleg megvalósul, Horváth András szerint ugyanis a laptopokon azért egyszerű megoldani a világító almát, mert a kijelző háttérvilágítása látja el azt fénnyel. Az iPhone esetében azonban a kijelző mögötti teljes helyet az alaplap és az akkumulátor foglalja el, ezek az alkatrészek pedig kitakarnák az áttetsző logó elől a fényt.

Lehet majd végre iPhone-nal fizetni?

Az iPhone 5s-ben debütált ujjlenyomat-olvasó sikert aratott a felhasználók körében, így ez biztosan benne lesz az iPhone 6-ban is. Arra azonban sem a magyar, sem a külföldi szakértő sem venne mérget, hogy az új készülék használható lesz bankkártya helyett, érintéses fizetésre.

NFC-chipet integrálnak az új eszközbe Forrás: 9to5mac.com


Míg az ezt lehetővé tevő NFC-lapkák már egyre olcsóbb okostelefonokba is belekerülnek, az Apple eddig látványosan távol tartotta magát a hasonló technológiáktól. A hírek szerint az Apple tárgyalásokat folytat a PayPallal és a Visával is, és olyan érintéses fizetési megoldást akar megvalósítani, amelynek működtetéséhez több külsős partnert nem is kell bevonni - így a tranzakciók jutalékain sem kell senkivel osztoznia.

Szeptemberben vagy októberben érkezhet

Horváth András arra számít, hogy az Apple szeptember 12-én jelenti majd be az iPhone 6-ot. "Huszadika környékén kezdhetik árulni az Egyesült Államokban, majd rá két hétre Európában is. Viszont lehetséges, hogy Magyarországra csupán októberben, egy hónappal a bejelentést követően jut el az új modell".

Míg hazánk valószínűleg még nem, Kína már bekerült azon országok közé, ahol elsőként juthatnak hozzá a vásárlók az Apple új okostelefonjához. Ez nem is csoda: “Kínában emelkedett a legnagyobbat az Apple. Húzta a világszintű növekedést, nagyon fontos piac".

Melyik modell marad életben?

Több variáció lehetséges az Apple eddigi üzletpolitikája alapján, hogy az iPhone 6 megjelenésével mi történik az elődökkel. Az egyik verzió, hogy iPhone 5c bekerülhet az iPhone 4s árkategóriájába, egy szinttel lejjebb csúszik, az iPhone 5s az iPhone 5c helyére, míg az iPhone 6 átveszi az iPhone 5s helyét.

Iphone 3, 4, 5, a kiszivárgott 6 képe és az iPad mini Forrás: macrumours.com

A másik lehetőség, hogy a tavalyi mintára az Apple megszünteti az iPhone 5s-t, picit lejjebb viszi az árát az 5c-nek, az iPhone 6 pedig marad iPhone 5s árkateóriájában. Harmadik lehetőség, hogy csak minimálisan csökkentik az 5c és az 5s árát, az iPhone 6 pedig drágább lesz, mint jelenleg az iPhone 5s.

Horváth András egyelőre nem tudja megjósolni, hogy melyik lehetőséget választja végül az Apple, nyilván minden azon múlik, hogy a jelenlegi modellek gyártása mennyivel lett olcsóbb egy év elteltével, ez fogja megszabni az őszi árazást az iPhone 6 megjelenése után.