Vágólapra másolva!
A Panasonic ipari tabletjeit dobálni is lehet, ha pedig túl hidegben használják őket, bekapcsolják a belső fűtést.
Vágólapra másolva!

A Panasonic Toughpad nevű táblagépei tulajdonképpen okostelefonnak is tekinthetők, képernyőméretük ugyanis csupán öt col – ennél egy sor telefon is nagyobb. A gyártó szerint a Toughpad azért számít táblagépnek, mert telefonhívást nem támogató, csak wifis változatban is rendelhető. Egy egyedi csatlakozón keresztül bankkártya- vagy vonalkódolvasót is lehet hozzá kapcsolni.

A X1 típusjelzésű ipari táblagép Android 4.2-es rendszert, az E1-jelű társa Windows Embedded 8.1 szoftvert futtat. Hardverből az utóbbi tartalmas fejlettebbet: ez 2,3 gigahertzes Qualcomm Snapdragon mobilprocesszorral bír, az androidos modellben egy 1,7 gigahertzes Snapdragon 600-as lapka működik. Mindkét eszköz 32 gigabájtos tárral és 14 órás üzemidővel rendelkezik.

A Panasonic Toughpad E1-es Forrás: Panasonic

Három méter magasból a csupasz betonra

Közös a táblagépekben az is, hogy bár kicsivel nehezebbek és jóval vastagabbak egy iPadnél, akkor sem mennek tönkre, ha háromméteres magasságból betonra ejtik őket. Vízálló kivitelüknek köszönhetően akár azt is túlélik, ha másfél méter mély vízbe süllyednek, de fél órán belül kihalásszák őket. A hagyományos mobilkütyükkel ellentétben a Toughbookok kijelzőjét sem kell nagyon óvni, ugyanis az sem tesz bennük kárt, ha egy négyszáz grammos acélgolyót rájuk ejtenek 80 centiméter magasról.

A japán termékoldalon lévő fotókat mindenképp érdemes végignézni: az X1-es modellé itt, az E1-esé itt található.

Ezzel a táblagéppel szánkózni is lehet

Egy hagyományos mobiltelefon vagy bármilyen akkumulátorról működő eszköz – így egy laptop vagy fényképezőgép – is rendkívül gyorsan lemerül, ha téli hidegben használják. Nem véletlen, hogy a Toughpadbe az akkumulátort fűtő képességet is beépítettek: ez mínusz 20 Celsius-fokos hőmérséklet elérésekor kapcsol be. A Panasonic korábban a laptopjában alkalmazott fűtési megoldást például a mozgó alkatrészeket tartalmazó merevlemez vagy egyes alaplapi modulok fagyásának megakadályozására. A strapabíró táblagépek a meleget is jól tűrik, 60 Celsius-fokig biztosan stabilan működnek.

Panasonic Toughpad Forrás: Panasonic

Az extra képességeknek a gyártó meg is kéri az árát: a Toughpadeket nettó 400 ezer forintnak megfelelő áron lehet rendelni.