Alakváltó üléssel lesz komfortos a repülés

cos repülőgép
Vágólapra másolva!
Szupervékony, az utas testméreteihez igazodó ülésekkel élmény lehet a repülés. És marad hely a lábaknak is.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legnagyobb utasszállító repülőgépéhez, az Airbus A380-ashoz tervezett szupermodern üléseket egy német főiskolai hallgató, aki formatervezéssel foglalkozik. Jan Meissner elképzelései szerint a szupervékony kivitelű, formájukat változtatni képes, érintőképernyővel felszerelt ülésekkel lehetne komfortossá lehetne tenni a tengerentúli járatokon való utazást - adta hírül a Daily Mail.

A kiemelkedő kijelzőkön az utasok neve is megjelenne a sorok száma mellett Forrás: Jan Meissner



Meissner Cabin Space Concept névre keresztelte koncepcióját, amelynek keretében eredetileg csupán egy új típusú repülőgépülést szeretett volna készíteni, de a tervezés során kiderült, hogy a valódi újítások eléréséhez egy repülőgép teljes belső terét újra kell tervezni. A dizájner kollégáival együtt kifejezetten a széles törzsű A380-as méreteihez igazítja az új ülésrendszer kialakítását, hogy az a valóságban is alkalmazható legyen.

Méretünkhöz igazodik az ülés

Víziójuk szerint az utasok a jövőben online foglalják le repülőjegyeiket, és az erre szolgáló felületen előzetesen megadhatják magasságukat és testsúlyukat is, a rendszer pedig eleve ennek megfelelően állítja be a mozgatható darabokból álló üléseket. Beszálláskor az ülésekből hangulatfényként is szolgáló kijelzők emelkednek ki, amelyen nem csak az ülések számai, hanem az utasok nevei is megjelennek, ezzel is segítve a tájékozódást.

A testhez igazodó COS ülésrendszer Forrás: Jan Meissner



Az ülés kialakítása is segítené a hosszú órákon át való utazás elviselését. A koncepció ismertetőjéből kiderül, hogy kidolgozói a turistaosztályon utazókra is gondolnak: a modern ülésekkel csökken a kihasználatlan terek nagysága. Annyi helyet és súlyt lehet megtakarítani, hogy még az olcsóbb jegyekért cserébe is kényelmes lábtér állhat rendelkezésre. A fejtámlákat is úgy tervezik, hogy kétoldalt elhelyezett, befele hajló részük részben takarja az arcot a mellettünk ülő elől, privátabbá téve a teret.

Nem csak asztal, párna is

A benne ülő személy testformájához igazodó ülés emellett abban is segít, hogy az utasok olyan pózt tudjanak elfoglalni, amelyben nem kezd pangani a vér a lábukban, a fenekük pedig nem zsibbad el a sok ücsörgéstől. A tervezők arra is gondoltak, hogy az ülések hátlapjába szerelt asztalka nem csak a felszolgált étel elfogyasztását, vagy egy táblagép, könyv raktározását szolgálhatja, ha az aljára puha anyagot szerelnek, és elfordíthatóvá teszik, párnaként is funkcionálhat.

Az ülések teljes hátulja egy-egy nagy képernyő lenne Forrás: Jan Meissner


A formatervező komplett szórakoztatóközpontot helyezni el az ülések hátoldalára, üveglappal erősített, áttetsző LCD-képernyőkből. Ezek nem csak érintéssel, de akár kézmozdulatokkal is vezérelhetővé lennének. Meissner szerint érdemes lenne úgy kiépíteni a rendszert, hogy a hármas üléssorok kijelzői igény szerint egyetlen nagy panorámaképernyővé alakulhassanak, amelyen a repülőgép külső kameráinak képét nézhetnék a relaxálni vágyó utasok. Ugyanezen a felületen saját maguk is állíthatnák az üléseik pozícióját és más beállításait is.

Szembetűnő a nagy lábtér, a párnaként is bevethető asztalkák, és a fejtámlák kialakítása Forrás: Jan Meissner

A látványterveken szembetűnő, hogy az ablakok kialakítása teljesen más, mint a valódi Airbus A380-ason, ez azért van, mert a formatervező szerint a belső tér átalakításával annyi súlyt lehet megtakarítani, hogy az lehetővé teszi nagyobb méretű - így nehezebb - ablakok alkalmazását is az utasszállítón.

Így képzeli a párnákat és a légi panorámát a tervező Forrás: Jan Meissner