Rendőrőrsöt nyitott a Facebook

Vágólapra másolva!
A közösségi hálózat fizette egy bezárt rendőrőrs újbóli megnyitását az amerikai Menlo Parkban. Ingyenwifit is kiépített.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint szombaton adták át a Facebook központjának is helyet adó kaliforniai Menlo Parkban azt a rendőrőrsöt, amelynek megnyitását a közösségi oldal szponzorálta. A Facebook központjától csupán egyetlen utcányira lévő, korábban bezárt rendőrség helyiségeinek felújítását, bérleti díját, és egyik tisztjének fizetését is a közösségi hálózatot működtető cég állja. A Facebook szerint ennek költsége az elkövetkező két évben 600 ezer dollárt, vagyis több mint 134 millió forintot jelent majd - írja az Ars Technica, amely fotókat is közölt a felújított őrsről.

Az NBC amerikai tévécsatorna szerint a miniőrsön ingyenes, bárki számára elérhető wifihálózatot és egy bankautomatát is létesítettek. Az, hogy egy rendőrség működését egy privát cég finanszírozza, még az Egyesült Államokban is rendkívül ritkának számít az Ars Technica szerint.

A hírportál szerint a főleg spanyolajkúak által lakott Belle Haven körzetben álló házak puritánabbak, és Menlo Park átlagánál magasabb itt bűncselekmények száma: a városban tavaly elkövetett nyolc lövöldözés mindegyike itt történt. Az őrs a felújítását követően inkább irodára, mint rendőrségre hasonlít, hétfőtől péntekig reggel nyolctól délután hatig mindig három rendőr teljesít szolgálatot, a munkatársak a város köztéri kameráinak képéhez is hozzáférhetnek innen.

Az őrs belső terének teljes kialakítását a helyi rendőrséggel való megállapodás értelmében a Facebook végezte. A hírportál szerint egyébként Menlo Park gazdag városnak számít, de Ray Mueller polgármester elmondta, hogy az őrs létesítésének ötletével a Facebook kereste meg a várost. Az új kirendeltségtől a közbiztonság javulását várják a környéken.