Így lesznek valódi gombok az iPad képernyőjén

érintőkijelző gombok
Vágólapra másolva!
Teljesen átlátszó szuperfolyadék formál tapintható billentyűket az érintőképernyőn.
Vágólapra másolva!

A manapság kapható okostelefonok és táblagépek döntő többségén nincsen fizikai gombokból álló billentyűzet, a virtuális gombok lenyomását a gyártók legfeljebb a beépített rezgőmotorral próbálják plasztikusabbá tenni. Ennél sokkal tapinthatóbb gépelési élményt biztosít majd a Tactus Technology nevű startup cég új kiegészítője, amely az érintőképernyőn megjelenő virtuális gombok felé valódi billentyűket domborít - írja a Technology Review című szaklap.

A gyártó honlapján lévő tájékoztató szerint a megoldást az érintőképernyő felé lehet integrálni, és nagyjából 0,75-1 milliméter vastag, teljesen átlátszó réteget képez. Ennek belsejében egy speciális folyadék található, amely önmagában is tökéletesen átlátszó (pontosabban fénytörési tulajdonságai azonosak az érintőképernyő üvegével), alatta pedig egy szintén átlátszó, mikroméretű lyukakat tartalmazó réteg van.

Így lesznek valódi gombok egy tableten Forrás: tactustechnology.com

A felső réteg egy speciális, átlátszó polimerből készül, amely alatt a lyukakon keresztül a képernyő bármely részén növelni lehet a nyomást. Ennek hatására a folyadék egy billentyűként kitüremkedik a felső rétegből. Ha a nyomás lecsökken, az átlátszó gomb nyom nélkül eltűnik, a kijelző felülete pedig újra sík lesz. A gombok formája a bemutatóvideó szerint valamelyest alakítható, de csak bizonyos kereteken belül, a legtöbb alakja egy pukkasztható zacskóhoz hasonló.

A Tactus tervei szerint még idén árulni fogja a megoldást egy iPad Minihez megvehető külső tok formájában, amelyen a készülék saját érintőképernyője elé lehet majd applikálni a kidudorodó gombokat tartalmazó réteget. A fejlesztők cégébe nemrég a Wistron nevű kínai cég is befektette pénzét, amely olyan nagy cégek számára végez szerződéses gyártást, mint az Apple vagy az Acer. A társaság már elkészítette egy olyan táblagép prototípusát is, amely eleve beépítve tartalmazza a megjelenő és eltűnő gombokat a kijelzőn.