Vágólapra másolva!
Fél év után a Microsoft újból kényszert érzett arra, hogy átszabja a legújabb Windowst. Kipróbáltuk, ezúttal mire jutottak.
Vágólapra másolva!

A Windows 8-cal a megjelenésekor sokan nem voltak elégedettek: a rendszert elsőként kipróbáló kollégáim például sem laptopon, sem pedig érintőképernyős táblagépen nem boldogultak maguktól a rendszer kezelésével. Akkor meg is állapítottuk, hogy nem rossz a Windows 8, csak éppen mellékelni kellene hozzá egy tanárt minden vásárlónak. Ennek az volt az oka, hogy a rendszert sokkal inkább érintőképernyős vezérlésre, mint egér és billentyűzet használatára optimalizálták.

Az új, könnyen megbökhető méretű csempékkel és gombokkal operáló felület kezeléséhez pedig egyszerű, de cseppet sem magától értetődő ujjmozdulatokra volt szükség: táblagépen a kijelző jobb szélét kellett simogatni, az egeret viszont valamelyik sarokba kellett lehúzni a többek közt a keresést és beállításokat tartalmazó, függőleges menü előhívásához.

Az új frissítés után a tálca is látszódik a kezdőképernyő mellett Forrás: Origo

A hibák egy részét a Microsoft a Windows 8 megjelenése után egy évvel kiadott Windows 8.1-ben javította, amelyet egy ingyen letölthető javítócsomagként lehetett telepíteni a meglévő rendszerekre. A 8.1-es verzióban az első indítás után a korábbinál alaposabb - utólag is bármikor megnyitható - oktatófelület fogadta a felhasználót, hogy segítse a kezelés elsajátítását. A 8.1-et már alapból be lehetett állítani úgy, hogy bekapcsoláskor ne az új kezdőképernyővel, hanem a régi Windows asztallal fogadja a felhasználót.

Megint bütyköltek egy kicsit a rendszeren

Kedd este újabb javításcsomag érkezett a Windows Update-en keresztül a rendszerhez, amit Windows 8.1 Update 1-nek kereszteltek el. A Neowin információi szerint ezt a frissítést néhány hónapon belül mondhatni kötelező lesz feltelepítenie mindenkinek, aki a jövőben is frissíteni szeretné Windows 8-as rendszerét.

A frissítés után kikapcsológomb és keresőikon is megjelenik a jobb felső sarokban Forrás: Origo

A frissítés után a jobb felső sarokban, a felhasználó neve mellett két új ikon jelenik meg, az egyikről a kikapcsolási lehetőségek, a másikról a kereső érhető el. Korábban ezekhez a függőleges menüt külön be kellett hívni.

A csempéken jobb klikkre végre egy értelmes menü jelenik meg Forrás: Origo

Eddig ha a csempéken jobb klikket nyomtunk, a képernyő alján jelentek meg az elérhető lehetőségek. Ez a Microsoft szerint nem volt elég egyértelmű a hagyományos PC-ken, ezért mostantól közvetlenül a csempe mellett jelenik meg egy puritán - a felülethez nem is igazán passzoló - menü a lehetőségekkel. Egy másik újítás, hogy az Alt gombot lenyomva egyszerre több csempét is ki lehet jelölni, és át lehet mozgatni máshova.

Már a teljes képernyős appokat is be lehet zárni úgy, mint egy hagyományos programot. Klikk a jobb felső sarokban lévő x-re! Forrás: Origo

Egy másik újítás, hogy a teljes képernyős appok bezárása is egyszerűbbé vált egérrel: ha a sarokba visszük az egeret, azonnal megjelenik a régi felületről ismert - bár itt átszínezett - ablakbezáró és minimalizáló gomb. Eddig az ilyen appokat csak úgy lehetett bezárni, hogy az egérkurzorral megragadtuk őket a képernyő tetejének közepén, és lehúztuk őket, vagy a bal felső sarokból előhívható, a futó alkalmazásokat listázó felületen zártuk be az appokat. Ha a címsor lenyílt, a baloldalán lévő ikonról egyéb funkciók is elérhetők, például be lehet állítani, hogy az app álljon át fél képernyős nézetbe.

A programok mellett már appokat is rakhatunk a tálcára Forrás: Origo

Egy másik új lehetőség, hogy már nem csak hagyományos programokat, hanem teljes képernyős appokat is rakhatunk a tálcára, képünkön az alsó két ikon egy hírolvasó appot és a Windows Áruházat jelöli. Bár a szélesvásznú képernyők elterjedésével sokan helyezik függőleges pozícióba a Windows tálcát, a Windows 8 készítői érezhetően azt szeretnék, ha a tálca a képernyő alján lenne. A függőleges tálcába ugyanis például belóg az új keresőikon gombja, a függőleges Charm menü pedig egyenesen kitakarja.

A frissítés telepítése után már a kezdőképernyőről is el lehet érni a tálcát (bár automatikusan eltűnik, ha nincs szükség rá), ehhez korábban át kellett váltani az asztal nézetre. A Start menüt továbbra sem hozta vissza a Microsoft, de a cég korábbi bejelentésére szerint - átdolgozott formában - valószínűleg még erre is sor kerül majd egy későbbi kiadásban.

Nem ezért fogja megszeretni a Windows 8-at

Összességében a Windows 8.1 Update 1 minimális változtatásokat hoz a rendszerben, ráadásul aki eddig Windows 8-at használt, az már úgyis megszokta a kezelést, az újak számára pedig túl érdektelenek ahhoz, hogy vásárlásra csábítsanak, legfeljebb arra alkalmasak, hogy a frissen megvett Win 8-as laptop használatát mindenki egyszerűbben elsajátítsa. Ez azért fontos, mert egyelőre a hagyományos laptopokon vásárolják az emberek a rendszert, nem pedig táblagépen.

Szerencsére a frissítés ennél fontosabb, bár meglévő gépek számára nem releváns újítást is hoz a felhasználóknak. Míg a Windows 8.1-es kiadásig bezárólag a rendszer futtatásához 2 gigabájt memória és legalább 32 gigabájtos tárhely kellett, mostantól 1 gigabájt memória, és 16 gigabájtos tárhely is elegendő a táblagépeken, így most először jelenhet meg olcsó tableteken a Microsoft rendszere.