Nem kell naponta tölteni a Samsung új okosóráit

samsung galaxy gear
Vágólapra másolva!
Nincs rajtuk Android, ezért jobbak lehetnek néhány hónapos elődjüknél az új Samsung Gear órák.
Vágólapra másolva!

Még a technológiai ipar által diktált ütemhez képest is rendkívül gyorsan cseréli tavaly októberben a boltokba került Galaxy Gear okosóráját új típusokra a Samsung. A nem túl sikeres, első generációs Galaxy Geart két új modell váltja le, ezek a Gear 2 és a Gear 2 Neo nevet kapták, jelentette be a cég a barcelonai Mobil Világkongresszus megnyitója előtti napon.

Baloldalt a Gear 2 Neo, jobbra a Gear 2 okosóra Forrás: Samsung

Míg elődjüket naponta fel kellett tölteni, annyira gyorsan merült, az új modellek átlagos használat mellett két-három napos, visszafogott használat mellett pedig akár egy hetes üzemidőt is tudnak biztosítani. Míg a cég első órája csak néhány Samsung gyártmányú mobiltelefonnal volt kompatibilis, az új modellek már néhány tucatnyi készülékkel lesznek használhatók, bár ezek listáját még nem közölték. A rivális Pebble nevű, papírhoz hasonló láthatóságú képernyővel szerelt okosóráját gyakorlatilag bármilyen iPhone-nal vagy androidos mobillal lehet használni, hasonlóan a Sony SmartWatch 2 készülékéhez.

Az olcsóbb Gear 2 Neo órában nincs kamera, sokaknak ez nem is fog hiányozni Forrás: Samsung

Az Gear 2 és a Gear 2 Neo egyaránt erősebb hardvert kapott, az új modellekben már kétmagos, egy gigahertzes lapkák dolgoznak, és az új órák könnyebbek és vékonyabbak is elődjüknél. Beépített digitális kamerája csak a Gear 2-nek van, ezt már az óra házába építették, nem a szíjba, mint az első modellnél. A Neo modell nem tartalmaz kamerát, így egy kicsivel könnyebb, de nagyjából azonos a tudása a Gear 2-essel, amelynél várhatóan olcsóbb is lesz.

Mindkét új órában 4,1 centiméteres átlójú AMOLED érintőképernyő található, 320x320 pixeles felbontással. Elődjüktől eltérően azonban ezeken már nem Google Android, hanem a többek közt a Samsung és az Intel támogatását élvező, egyelőre nem túl elterjedt, Tizen nevű mobilszoftver fut, az okosórás appok és adatok tárolására 4 gigabájt tárhely áll rendelkezésre. A menügomb az óra oldaláról a számlapként is funkcionáló képernyő alá került.

A hátlapon jól látható a pulzusmérő szenzor és a töltő csatlakozója Forrás: Samsung

A Samsung okosóráinak árai még nem ismertek, a gyártó csak annyit közölt róluk, hogy áprilistól lesznek megvásárolhatók többféle színben. Az új órák a zsebben vagy táskában lévő telefon nélkül is használhatók lesznek zenelejátszóként bluetoothos fülhallgatóval. A vízálló kivitelű órák beépített pulzus-, és lépésszámlálót tartalmaznak, és futás, biciklizés során hasznos szolgáltatásokat nyújtanak. Infravörös adóval is felszerelték őket, így akár tévétávirányítóként is használhatók, bár fő funkciójuk a régi: hívások, üzenetek fogadása a telefon elővétele nélkül.