Boltokban a palackozott Walkman

sony walkman palack
Vágólapra másolva!
Egy kulacs vízben lehet megvenni a Sony úszóknak szánt zenelejátszóját.
Vágólapra másolva!

A Sony Új-Zélandon egy kulacs vízben megvásárolható kivitelben dobta piacra úszóknak szánt, vízálló mp3-lejátszóját. A cég uszodákban és edzőtermekben elhelyezett üdítőitalos automatákban kínálta az egyébként már egy éve kapható lejátszót - írja a The Next Web.

A DraftFCB nevű reklámügynökséggel közösen indított kampány célja az volt, hogy a lehető legjobban megcélozzák vele a célközönséget - ezért árulták sportközpontokban. Azzal, hogy a lejátszó eleve vízben lebeg, a vízállóságát bizonyítja élesben a gyártó.

A palackozott kivitel kelendőbbé teszi a nem túl izgalmas kinézetű terméket Forrás: Sony

A teljesen zárt kivitelű NWZ-W270-es zenelejátszó egyébként nem új modell, tavaly januárban hozta ki a Sony. A Walkmant eddig csak hagyományos csomagolásban lehetett elérni, amely kevésbé tette vonzóvá a tucatnyi hasonló termék közül a 23 ezer forintnak megfelelő összegért megvehető lejátszót.

Automatából lehet megvenni, és egy kulacs víz is jár hozzá Forrás: Sony

A vízálló walkman egyébként két méteres mélységig használható (sós vízbe nem ajánlott meríteni), és ma már nem túl bőségesnek számító 4 gigabájtos memóriával rendelkezik. Beépített akkumulátorát másfél óra alatt lehet feltölteni, ez nyolcórányi üzemet biztosít, de egy háromperces gyorstöltés is egy órányi használatra elegendő energiát tölt a telepbe. A lejátszón lévő gomb hosszú lenyomásával a lejátszó végigpörgeti a rajta lévő zenék refrénjeit, segítve a megfelelő szám kiválasztását.