Vágólapra másolva!
Az ingerek teljes megvonásával nyugtatja az idegeket egy magyar formatervező lebegőkapszulája. A fél panellakás árába kerülő gépet itthon tehetős magánemberek, külföldön szállodák vásárolják. Kipróbáltam a high-tech anyaméhet.
Vágólapra másolva!

Szándékosan éjjel háromkor feküdtem le, hogy kellően fáradtan, csupán négy óra alvás után próbálhassam ki a magyar fejlesztésű lebegőkapszulát. Az Angyalföldön működő gép egy óriási kagylóhéjra hasonlít, zuhanyozás után belefeküdtem, magamra húztam a tetejét.

Először virtuális valóság, utána az űr üressége

A lebegés fényjátékkal kezdődik, és mivel a gépben lévő víz és a kabintető belseje is jól visszaveri a fényt, nem fénypászmákat láttam, hanem a látótér egészét kitöltő, homogén színeket, amelyek folyamatosan változtak, mint egy virtuális sisak képén. Öt perccel később lassan minden fény kialudt, a víz alatti hangszóróból szóló természethangok is elhallgattak, teljes sötétben, csendben lebegtem a semmiben.

A valódi lebegéshez érdemes lecsukni a tetőt Fotó: Hajdú D. András - Origo

Meglepő módon az ingerszegény üzem sokkal érdekesebb, csak a saját szívdobogásomat és légzésemet hallottam, semmi nem vonta el a figyelmemet a lazulástól. Elvileg elérhetném a meditációs gyakorlatokkal is kiváltható, alvás és ébrenlét közötti állapotot, de ehhez némi gyakorlás szükséges. A sötétben lebegve pozíciómat mindig a belülre szerelt kapaszkodók alapján tudtam megállapítani, és többször is arra lettem figyelmes, hogy lebegés közben észrevétlenül elforogtam valamelyik oldalra.

A víz testhőmérsékletű, nagyjából harminc centi mély, tényleg lebegtem benne, de az első fél órában még képtelen voltam nem szorítani a nyakamat, hogy az arcom ne merüljön a víz alá. A hozzászokás után már sikerül teljesen elengedni magam, kényelmesen kinyújtom a karomat, a vállam és a nyakam is ellazult. A menet végén újból kigyulladtak a fények, lassan elkezdett leengedni a víz, kiszállás és a második zuhany után úgy érzem magam, mintha egy alapos hátmasszázst kaptam volna, sehol egy csomó, semmim sem ropog. Az egyórás utazás hatezer forintba került.

Saját tengervízhez kétszáz kiló keserűsó kell

A Float Spa nevű, magyar fejlesztésű szerkezet alapja egy több évtizedes ötlet, egy John C. Lilly nevű amerikai idegkutató és neurofiziológus ugyanis már 1954-ben kísérletezett a világ első izolációs tartályával, amelyben az ember a testével azonos hőmérsékletű folyadékban lebeg, így nem éri semmilyen külső inger, teljesen el tud lazulni, mintha visszakerülne az anyaméhbe. Hasonló tartály szerepelt a Változó állapotok című nyolcvanas évekbeli sci-fi filmben is, amelynek jelenetei a magyar nézők számára a Nulladik típusú találkozások címet viselő, egykori tévéműsor szignáljából lehetnek ismerősek.

Nem muszáj a hangulatfényeket használni, sötétben sokkal érdekesebb a lebegés Fotó: Hajdú D. András - Origo

A Lilly kísérleteiben résztvevők még egy latexből készült maszkba épített, búvárpipához hasonló lélegeztetőt használtak, a modern lebegőkapszulákba ehhez képest csak be kell feküdni, az arc szabadon marad. A lebegést a kísérletben mintegy 800 liter vízben feloldott 200 kilogramm magnézium-szulfáttal, vagyis keserűsóval érték el. Ez a magas sótartalmáról ismert, Izrael és Jordánia határán fekvő Holt-tengerhez hasonló összetétel, ugyanezt alkalmazzák más lebegőkapszulákban is.

A magyar Float Spa kapszulát kifejlesztő formatervező, Huszár András szerint nem könnyű dolog nagy felhajtóerejű tengervizet mesterségesen előállítani. A két és fél méter hosszú, és húsz centi híján két méter széles, magyar gyártású kapszulát alkalmanként 800 liter vízzel töltik fel.

Ez a hőszigetelt tartály őrzi a méregdrága fürdővizet Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az erős sótartalom miatt érdemes figyelni arra, hogy ne nyúljunk lebegés közben a szánkhoz vagy a szemünkhöz. Az előbbi mozdulat utóíze kesernyés, az utóbbi csíp, de erre az eshetőségre a kapszulában mindig elhelyeznek egy kicsi törülközőt. A kapszulából kilépve is meggyőződhettem a víz extrém sótartalmáról: röviden megfogtam nedves kezemmel a telefonomat, amelynek képernyője és hátlapja néhány perccel később már sókristályokkal volt tele.

Elméletileg konyhasóval is próbálkozhatnánk hasonló hatás elérésére akár egy kerti medencében, de abból még nagyobb mennyiséget kellene a vízbe keverni, és kevés - kádnyi - vízben nem is feltétlenül lehetne feloldani azt - magyarázta Huszár. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy - néhány riválistól eltérően - a készülék lehetőleg ne egy vízzel töltött koporsóra hasonlítson, amelybe az emberek nem szívesen akarnak befeküdni. Ezért esett a választás a kagylószerűen szétnyíló formára.

A high-tech vízszűrő a magyarok újítása

A felhajtóerőt biztosító keserűsó - megfelelő tisztaságban - ilyen mennyiségben nagyjából 100-150 ezer forintba kerül, egyetlen fürdést ennyiért csak egy lottómilliárdos engedhetne meg magának, ő is csak alkalmanként. Ezért a lebegőkabinokban - így a Float Spában is - reciklálják a vizet: a magyar fejlesztésű berendezés melletti fal mögött egy hatalmas tartályt és különböző szűrőberendezéseket rejt a nagyjából egy gardróbszekrénnyel azonos alapterületű gépház.

Balra a lebegőkapszula, jobbra az érintőképernyős vezérlő Fotó: Hajdú D. András - Origo

A rendszer minden használó után kétszer szűri át a vizet: először akkor, amikor leereszti magát, másodszor pedig akkor, amikor újratölti a kapszulát. Ez alkalmanként hat-hat percet vesz igénybe, amihez hozzájön még a kádrész manuális fertőtlenítése, így tizenöt-húsz perces szünetek után lehet használni a gépet. A magas magnézium-szulfát-tartalma miatt értékes víz egy sor speciális, többek közt szén- és homokszűrőn, csírátlanító ultraibolya fényen halad át. A szűrési rendszer pontos részleteit nem ismerhettük meg, mert ez a magyar cég saját, titkos megoldása, de a kabin vizét hetente bevizsgáltatják az ÁNTSZ-szel, ami kötelező, mert a sós vízben nem megfelelő tisztítás mellett elszaporodhatnának egyes baktériumok.

A rendszert úgy tervezték, hogy a benne lévő víz mindig tökéletesen tiszta legyen még akkor is, ha naponta tíz alkalommal használják a kapszulát. Mivel a belefekvő emberek bőrére is tapad víz, ráadásul párolog is, időnként egy kicsivel után kell tölteni hagyományos csapvízzel a rendszert. A hígulást a szűrőrendszer automatikusan helyreállítja, csak több év után van szükség vízcserére és esetleges szervizre.

Nehéz megszokni, hogy tényleg fenntart a víz Fotó: Hajdú D. András - Origo

Bár a kagylószerű kabin nem zár légmentesen, a lábnál elhelyezett apró fúvóka kis nyomással folyamatosan friss levegőt juttat be kintről, de a lezárt fedél alatt így is teljesen azonos a víz és a levegő hőmérséklete, ami a lebegési élmény elérése miatt kulcsfontosságú. Biztonsági okokból a rendszert az uszodai jakuzzikkal ellentétben nem lehet klórral kezelni, mert azt a használó a zárt területen koncentráltan lélegezné be. A szűrő az utántöltéshez használt csapvízben lévő klórt is semlegesíti.

Egy fél panellakás árába kerül

Egy Float Spa gép fenntartása áramfogyasztásával együtt évi 180 ezer forint akár otthon, akár egy wellnessközpontban. A magyar formatervezési díjat is megnyerő kapszulából évente több tucat készüléket értékesítenek, öt és fél millió forintos ára miatt a legtöbb vásároló külföldi, leginkább a német, brit és orosz piacokon kelendő a gép. Külföldön főként szállodák és wellnessközpontok a megrendelők, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ugyanis egyre népszerűbbek a lebegőkabinok, ennek ellenőrzéséhez elég rákeresni a “floatation tank” kifejezésre a Google-on. Huszár szerint a magyar lebegőkabin az első olyan modell Európában, amely a speciális víztisztítójának köszönhetően közületi felhasználásra is alkalmas.

Magyarországon főként magánszemélyek vásároltak - gyógyászati eszköznek egyébként nem minősülő - Float Spa berendezést, bár egy pszichiátriai magánrendelő is alkalmazza egy kombinált terápiához, és a miskolctapolcai barlangfürdőben is üzemel egy gép. Huszár András a jövőben is főként a külföldi piacra koncentrál, hiszen ott nemcsak a gépekre, hanem a szolgáltatásra is nagyobb igény van.

Huszár András felnyitja a lebegőkabint Fotó: Hajdú D. András - Origo

Míg külföldre kamionnal szállítják az alkatrészeket, és partnercégek végzik a szerelést, a társaság itthon maga végzi a kapszulák létesítését, a belső tér kialakításával együtt. Huszár András elmondta, hogy vannak olyan megrendelők, akiket egyszerűen eltanácsolnak, mert lakásukban vagy létesítményeikben nem lehetne megfelelően kiépíteni a rendszert. Bár a kapszulát speciális, rezgéseket elnyelő talapzatra helyezik, az sem képes ellensúlyozni, ha például a ház előtt többsávos úton kamionok és villamosok közlekednek, megakadályozva az ingerek kizárását.