Egy ilyen tablet mellé tévé sem kell

Lenovo projektoros tablet
Vágólapra másolva!
Plazmatévé helyett is jó az óriásképernyős Lenovo, mert projektor és hangrendszer is van benne. Vajon komolyan gondolták?
Vágólapra másolva!

Vajon mi lehet az a kütyü, amit az ember kirándulásra visz magával, hogy fotózzon, zenét hallgasson, netezzen és játsszon vele, este pedig mozifilmet vetítsen a tábortűznél egy lepedőre? A Lenovo legújabb reklámfilmje szerint egy óriási tablet.

A nehezen megjegyezhető nevű Lenovo Yoga 2 Tablet Pro az első termék, amelynek fejlesztésében a cég szerint már Ashton Kutcher is közreműködött: az amerikai sztárt még tavaly szerződtette a gyártó termékelemző mérnöki státuszba. November végétől itthon is kapható a kétszázezer forintos, otthonra szánt csúcstablet, gyorsan ki is próbáltuk.

A bal szélső sarokban világít a miniprojektor, közben a kijelzőt is tapizhatjuk Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ez nem is egy tablet, hanem egy laptop

Már az árulkodó, hogy a Lenovo kütyüjének doboza kétszer akkora, mint az új iPad Airé. A formaterve a Lenovo idei táblagépeihez hasonló: az egyik széle hengerformán dudorodik ki, így a tabletet asztalról is könnyű felemelni, jó a fogása.

Viszont hatalmas. Akkora, mint egy laptop, és ezzel egyáltalán nem túlzunk: a kijelző 13,3 colos – ez tipikus notebook-méret. Ráadásul az új Yoga 2 Tablet Pro majdnem egy teljes kilót nyom a mérlegen, vagyis több mint kétszer nehezebb a – 9,7 colos – iPad Air 2-nél. A Lenovo új gépénél egy MacBook Air vagy más hasonló, kompakt laptop is alig nehezebb.

Állítsuk fel, és indulhat a mozi!

Az új Lenovo túlságosan batár ahhoz, hogy kényelmesen cipeljük magunkkal a nappaliból az étkezőbe, onnan pedig a hálóba. Az viszont praktikus, hogy elég megnyomni egy gombot a hátulján, és azonnal lenyílik onnan egy fém támaszték, amely álló pozícióban tartja az eszközt.

Külön tok nélkül is megáll Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az asztalra vagy az ágyra helyezve így azonnal indulhat a filmlejátszás. Ezen a gépen ráadásul közvetlenül az előlapra helyezték a hangszórókat, hogy minden felénk szóljon, nem pedig oldalra, mint mondjuk az iPadnél, ahol a táblagép alján vannak a hangszórók. A jobb hangzásért a hátlapba még egy apró mélysugárzót is beszereltek.

Plazmatévé helyett is jó lesz?

A Yoga Tablet 2 Pro legfontosabb extrája a beépített kivetítő: ezt a hengerforma egyik oldalában találjuk, a bekapcsológombbal átellenes oldalon. Egy apró gomb hosszú lenyomásával lehet bekapcsolni, két-három méteres távolságból egy ötvencolos tévével azonos méretű képet tud a falra vetíteni.

A miniprojektor fényereje nagyon alacsony, már a borús délutáni órákban, a szalagfüggönnyel elsötétített irodában is csak halványon látszott a képe. Tesztelőnk viszont az éjjel sötétjében gond nélkül végignézett rajta két filmet is, és a kütyü még ekkor sem merült 50 százalék alá.

Nem egy házimozis projektor, de esti filmnézésre megteszi Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem csak a fényerőben nem érdemes extrára számítani, a kivetített kép felbontása is alacsony, csupán 845 x 480 pixel, nagy felbontásról nem érdemes áldozni. A kis projektor automatikusan állítja trapézkorrekcióját, vagyis ha nem teljesen szemből vetítünk vele a falra, akkor is használható. Ezzel szemben az élességet már a használónak manuálisan kell beállítania.

Ilyen képet vetített a falra éjjel a beépített projektor Forrás: Origo

Ez nem olyan egyszerű feladat, mert ehhez a vetítő alján lévő csúszkát kell a megfelelő pozícióba tolni, ez viszont akadozva mozgott a tesztelésre kapott táblagépen, nagyon kellett koncentrálni ahhoz, hogy pont a megfelelő állásba tudjuk tolni. Egy tekerő valószínűleg jobb megoldás lett volna.

A leghatékonyabban egyébként a fenti képen látható módon lehet használni a projektort: vagyis asztalra helyezve, a támasztékkal megfelelő pozícióba állítva, de elalvás előtt a hálószoba plafonjára is sikerült képet vetíteni a kütyüvel. A beépített hangszórók egy átlagos tévé hangminőségét és hangerejét biztosítják, de a minijack kimeneten vagy Bluetoothon keresztül hifitoronyra vagy erősítőre is köthetjük a tabletet. Ki akartuk próbálni az HBO Go alkalmazást is a gépen, de az minduntalan összeomlott rajta, még szoftverfrissítés után is.

Több mint full-HD

A szupertabletnek az átlagosnál nagyobb, 2560 x 1440 pixeles érintőképernyője van, de a riválisoknál nagyobb kijelzőméret miatt ennek ellenére is kivehetők az apró pixelek. Ezt leszámítva a betűk elég élesek, jól olvashatók, de a felbontás önmagában ennél is jobb látványt sugallt.

Lehet ugyan fotózni vele, de a dögnehéz tabletet nem könnyű hosszú ideig kézben tartani Fotó: Szabó Gábor - Origo

Más különlegességgel a Lenovo táblagépe nem kápráztat el: a négymagos Intel Atom processzor átlagos sebességgel futtatja az Android 4.4-et. Minden új androidos játékkal megbirkózik, de összességében nem olyan kellemes használni, mint mondjuk az azonnal reagáló iPad Air 2-t.

Nem mindenkinél fog tetszést aratni az sem, hogy a Lenovo egy saját felületet húzott rá az Androidra, így például minden app feltelepítésekor a nyitólapon lévő mappába kell besorolni az alkalmazásokat. A hátlapi kamera nagy fényerejű, 8 megapixeles, az előlapi 1,6 megapixeles. A tablet alapfelszereltségben 32 gigabájtos háttértárat tartalmaz, ami további 64 gigabájttal egészíthető ki, ha microSD-kártyát veszünk hozzá.

A praktikus kitámasztó Fotó: Szabó Gábor - Origo

Tabletnek ez túl nagy

Egyelőre nem tudunk arról, hogy 4G-s modell várható-e a Lenovo Yoga Tablet 2 Próból, jelenleg csak wifis változata kapható világszerte. Ehhez külső, vezeték nélküli billentyűzetet is lehet majd venni, amivel gyakorlatilag laptopként használható a gép – Androiddal.

A fél szerkesztőség kezén körbejárt a gép, mert a "projektoros tabletre" nagyon sokan voltak kíváncsiak. Legtöbbjük szerint túl nagy és túl nehéz a mindennapi használathoz. Ketten azonban érdekesnek tartották: szerintük tökéletes lenne a nappaliba egy hagyományos laptop helyett. Bár a projektor képminősége nem csúcskategóriás, ha valakinek amúgy sincs tévéje, a laptopon való mozizásnál azért ez is nagyságrendekkel jobb. Ebből leginkább azt tudtuk leszűrni, hogy a kétszázezer forintos áron várható tablet egy szűkebb felhasználói kör számára lehet jó vétel, de a nagy átlagnak nem.

Hasonló árért egy 16 gigabájtos iPad Air 2-t lehet venni 4G-s modemmel, vagy az iPad Mini 3-ast 64 gigabájttal és 4G-vel, vagy 128 gigabájt tárhellyel, mobilnet nélkül. A Samsung Galaxy Tab S táblagépének 16 gigabájtos, 10 colos változatából egy 4G-s modell már 160-180 ezer forintból kijön.