Bekeményít a Snapchat a botrányok után

Snapchat központ, venice, kalifornia, facebook
Vágólapra másolva!
A Snapchat üzenetkülő szolgáltatását ezentúl csak a cég saját alkalmazásával lehet majd használni, a szivárogtatások után betiltják a külső fejlesztésű appokat.
Vágólapra másolva!

Az önmagukat megsemmisítő üzenetek küldését lehetővé Snapchat blogbejegyzésben jelentette be, hogy a szolgáltatáshoz ezentúl csak a cég saját alkalmazásán keresztül lehet hozzáférni, betiltják a külső fejlesztésű appokat.

A felhasználókat emailen keresztül szólították fel, hagyják abba ezen alkalmazások használatát, változtassanak jelszót és térjenek vissza az eredeti apphoz. Akik továbbra is más applikáción keresztül próbálják meg használni a szolgáltatást, azoknak a profilját ideiglenesen felfüggesztik.

Snapchat központ, venice, kalifornia, facebook Forrás: AFP/Getty Images/Kevork Djansezian

Múlt hónapban a Snapchat a Google és Apple cégeknél is kérvényezte, hogy ezen kéretlen alkalmazásokat távolítsák el az appboltokból, miután több százezer kép szivárgott ki a 4chanre vélhetően a külső fejlesztésű Snapsaveden keresztül. Az app ugyanis ugyanúgy hozzáférést kap a bejelentkezési adatokhoz, s ezáltal a küldött üzenetekhez.

Nem ez volt az első visszaélés és botrány a Snapchat háza táján: korábban több millió felhasználó adatait tették közzé egy hackertámadás után.

A Snapchat egyelőre iOS-alapú és androidos készülékeken érhető el, aki Windows Phone vagy Blackberryn keresztül szeretné használni a szolgáltatást, annak szüksége volt egy külső fejlesztésű appra. Ez a későbbiek nem lehetséges.