Kinyírják az olcsó Nokia okosmobilokat

A Nokia Asha 230-as
Vágólapra másolva!
Az androidos X készüléknek és az Asha telefonoknak is annyi. Csak windowsos modellek maradnak a kínálatban.
Vágólapra másolva!

Csupán néhány hónapja adta ki első androidos mobilját a Nokia, de a Microsoft tulajdonába került mobilgyártó máris temeti új termékét. Az X nevű olcsó mobiltelefont nemrég teszteltük mi is, a telefon már akkor is elég bizarr kombinációnak tűnt. Hiába futott rajta a Google Android szoftvere, a keresőcég minden szolgáltatását gondosan kigyomlálták belőle, a Google Play-ben lévő appokat sem kezelte, a kezelőfelületet pedig teljesen megváltoztatták az eredetihez képest. Ezt a telefont még az előtt fejlesztették ki, hogy a Microsoft felvásárolta a céget.

Annyi az androidos Nokiának

Ennek tükrében nem meglepő, hogy Stephen Elop, a Nokia korábbi vezetője – aki most a Microsoft mobileszközökkel foglalkozó részlegének élén dolgozik – bejelentette, hogy megszüntetik a terméket. A Nokia X márka nem hal ki, ám az olcsó telefonokra a jövőben Windows Phone szoftver kerül – derül ki Elop alkalmazottaknak írt leveléből. A Microsoft egyébként óriási leépítésre készül, 18 ezer dolgozóját tervezi elbocsátani, zömében olyanokat, akik a Nokia felvásárlásával kerültek a céghez. Ennek nyomán bezár a Nokia komáromi gyára is.

Vége a Nokia X-nek, alig néhány hónapig árulták. Túl jó mondjuk nem volt. Fotó: Origo

Eddig azért nem lehetett olcsó windowsos okostelefonokat gyártani, mert maga a rendszer túlságosan erős, így elég drága hardveren futott, de legújabb verziója már kisebb teljesítményű készülékeken is működik.

Szegény Asha is megy a levesbe

A Verge hírportál úgy tudja, hogy a Nokia X mellett a finn gyártó feature phone-jait is nyugdíjba küldi a Microsoft. Ez a kifejezés olyan készülékeket jelöl, amelyek nem egyszerű butatelefonok – például e-mailezni, facebookozni, térképet használni – lehet róluk, viszonylag jó minőségű kamerájuk van, de nem lehet annyiféle appot telepíteni rájuk, mint egy okostelefonra. A Nokia esetében az Asha márkanevet viselték ezek a készülékek, és a finn cég saját, Symbian operációs rendszere futott rajtuk.

A Nokia Asha 230-as Forrás: Nokia

A következő másfél év folyamán a Symbiant használó készülékeket teljesen eltünteti a Microsoft a tulajdonába került mobilgyártó kínálatából, ezt követően pedig a korábban kiadott készülékek támogatása is megszűnik. Ez azt jelenti, hogy a használatban lévő telefonokra már nem adnak ki új funkciókat tartalmazó szoftverfrissítéseket.