A Facebook megveszi a WhatsAppot

a facebook megveszi a whastapp-ot
Vágólapra másolva!
Megveszi a Facebook a WhatsApp nevű mobilos chatszolgáltatást. 16 milliárd dollárt fizetnek a cégért, négymilliárdot készpénzben, a többit Facebook-részvényben. Mark Zuckerberg a Facebookon jelentette be az üzletet.
Vágólapra másolva!

Az Instagram képmegosztó után újabb ismert okostelefonos szolgáltatást kebelezett be a Facebook. A WhatsApp nevű, magyar felhasználók körében is népszerű mobilos chatszolgáltatás 16 milliárd dollárért kerül a világ legnagyobb közösségi oldalának tulajdonába. Az összegből négymilliárd dollár vonatkozik készpénzre, a maradék 12 milliárd dollárt Facebook-részvényekkel fedezik. (A cég azon alapítói és alkalmazottjai, akik legalább 4 évig maradnak a Facebooknál, további 3 milliárd dollárnyi részvénycsomaghoz juthatnak.)

A minden fontos platformra, az Androidon és az iOS-en túl Blackberryre és Windows Phone-ra, de még egyszerűbb Nokia telefonokra is elérhető app a Facebook Messengeréhez hasonló üzenetküldést biztosít. Világszerte már 450 millióan használják, átlagosan egymillió új felhasználó regisztrál rá minden egyes nap.

Forrás: Facebook

Mark Zuckerberg a Facebookon, a saját oldalán jelentette be az akvizíviót, amelynek keretében a WhatsApp összes korábbi alkalmazottja átkerül a Facebookhoz. A szolgáltatást egyébként a Yahoo kereső korábbi két munkatársa, az amerikai Brian Acton és az ukrán Jan Koum - aki Zuckerberg régi ismerőse - alapította még 2009-ben.

Mivel a szolgáltatás alapesetben a telefonszám alapján azonosítja a felhasználókat, nincs szükség használatához bonyolult regisztrációra, mert a telefonkönyvben amúgy is szereplő ismerősök azonnal megjelennek a kontaktlistán. Mobilinternet birtokában így gyakorlatilag képes kiváltani az SMS-t, melynél fejlettebb szolgáltatokat kínál, képeket és rövid videókat, hangüzeneteket is lehet továbbítani vele a címzettnek.

A WhatsApp felvásárlásával a Facebook saját mobilos szolgáltatásait teheti vonzóbbá a felhasználók számára. A közösségi oldal új stratégiája az, hogy egyes célfeladatokra külön applikációkat készít. Például a facebookos üzeneteket már csak a Messengerből, a hírfolyamot pedig a Facebook alapkliensből, illetve iPhone-on a Paper nevű alkalmazásból lehet elérni.

Zuckerberg nyilvános bejegyzésében azt ígéri, hogy a WhatsApp fejlesztői továbbra is független csapatként dolgozhatnak majd a Facebookon belül, a Messenger és a WhatsApp fejlesztése külön fog folyni, és a korábban kitűzött céljaikban sem várható változás. A hálózat alapítója szerint a szolgáltatás sok segítséget nyújthat a ForInternet.org nevet viselő projektnek is, melynek célja, hogy a világhálót az emberiség még több tagja számára elérhetővé tegye.