Okos sisak és dróngyilkos puska lesz a jövő fegyvere

Videójátékokban látható sisakhoz hasonlót tesztel az amerikai hadsereg
Vágólapra másolva!
Nem csupán a harci játékok egyre realisztikusabbak, a hadászatban bevetett eszközök is kezdenek hasonlítani egyes játékok vagy filmek megoldásaihoz. A sisakba épített kijelző vagy a 2000 méteres lőtávolságú gépágyú már valóság, és bár csak prototípusként léteznek, hamarosan bevethetik őket a harcmezőkön.
Vágólapra másolva!

A fej a fontos

A rohamsisakok fejlődése a történelem folyamán szinte ciklikusan ismételte önmagát. A zárt, teljes arcot elfedő darabokat fokozatosan váltották le a nyitott sisakok, amelyeket most ismét az egész arcot takaró megoldásokkal kívánnak lecserélni. A harci kiegészítőket gyártó Revision négy év fejlesztés után mutatta be saját, HEaDS-UP (Helmet Electronics and Display System-Upgradeable Protection) nevű moduláris sisakját. A fejlesztők elsősorban a modern követelményeknek igyekeztek megfelelni, így a felnyitható és lecsatolható ellenzőbe már egy kijelzőt is építettek. A készüléket beépített akkumulátor látja el energiával, az adatokat pedig a sisakhoz köthető okostelefonok szolgáltatják. A Revision azonban nem csupán technikai újdonságokkal látta el új sisakját, a modulárisan kapcsolható elemeknek köszönhetően az eszköz nagyobb védelmet is nyújt majd viselőjének. A cég terméke visszahozza az egész arcot betakaró sisakot, és a gyártó szerint a sisak akár egy 9 mm-es lövedék ellen is védelmet nyújthat majd a bevetéseken. A kényelemről a felfújható párnázat gondoskodik, melyet a használók könnyedén a saját fejükhöz igazíthatnak.

A Revision sisakja Forrás: Kit Up / Military.com

Drónok ellen tervezve

A pilóta nélküli harci gépek elterjedésével megjelent az igény a drónok elleni védelemre is. Habár évekkel ezelőtt az Egyesült Államok még egyeduralkodónak számított ezen a téren, ma már az amerikai hadsereg is arra számít, hogy ellenfelei hasonló módszerekkel támadnak. A legjobb védelmet természetesen a repülőgépek és rakéták jelentik, de felmerült, hogy szükség lenne könnyű, hordozható drónellenes fegyverekre is. Habár a Bourne hagyatékban a főhős egy egyszerű Nemesis Arms Vanquish mesterlövész-puskával szedi le a levegőből a Predatort, a való életben egy ilyen mutatvány nem működne. Az amerikai Barrett Firearms Manufacturing éppen ezért fejlesztette tovább korábbi M82 jelű fegyverét. Az alkatrészek jó részét titánra és alumíniumra cserélték, így az új M107A1 jelű puska már több mint két kilóval könnyebb az alapjául szolgáló modellnél. A cég idén leplezte le az évekkel ezelőtt bejelentett fejlesztést, aminek segítségével akár 2000 méter magasban is eltalálhatóak a drónok. A tárban lévő öt darab 25 mm-es lövedék már komoly károkat tud okozni, és ehhez a gyalogságnak csupán egy alig kevesebb mint 15 kilogrammos tömeget kell cipelnie a küldetéseken.

Barrett M107A1 távcsöves puska Forrás: Barrett

Egy lépéssel a kiborgok felé

A páncélok és a fegyverzet fejlesztése mellett az egyik legmeghatározóbb irány a katonai fejlesztésekben a használható exoskeletonok létrehozása. Habár már most is léteznek prototípusok, ezek még messze vannak a sokak által megálmodott szerkezetektől. Az amerikai hadifejlesztésekért részben felelős DARPA idén indította el Warrior Web programját, amelynek keretében külső fejlesztőktől várnak megoldásokat. A fő cél a katonák mozgásának könnyítése, illetve teherbírásának növelése. A pályázaton részt vevő fejlesztőknek 2016-ig két ütemben kell egy prototípust készíteniük, ami az elvárásoknak megfelelő, és a hadsereg tagjainak 90 százaléka által viselhető. A nyertesek további támogatást kaphatnak a DARPA-tól, és a legjobb esetben terméküket a hadsereg meg is vásárolhatja.

Többet bír a kiborg katona Forrás: Lockheed Martin