Az új iPad lesz a jövő laptopja?

iPad retina, új iPadek, Apple keynote október 22-én
Vágólapra másolva!
Jövő kedden új termékeket jelent be az Apple: ezek minden bizonnyal az új iPadek lesznek, hiszen az iPhone nemrég frissült. Hivatalosan még semmit sem tudni, de kiszivárgott képek és elemzői várakozások alapján nagyjából már sejthető, mi kerül majd az új táblagépekbe.
Vágólapra másolva!

Horváth András, az iStyle Apple-kereskedés vezetője arra számít, hogy kedden egy 2048x1536 képpontos felbontású, Retina kijelzővel szerelt iPad Minit fog bejelenteni a cég, amely a jelenleg kapható modellnél erősebb processzorral is fel lesz szerelve. A jelenleg megvehető, első generációs Mini ma már elég elavultnak számító, 1024x768 pixeles képernyőt tartalmaz.

Valószínűleg a nagy iPad tavalyi verziójában alkalmazott A6X lapka és egy kicsivel jobb beépített kamera kerül a kisebbik iPadbe. Nagy esély van arra is, hogy a legolcsóbb felszereltséggel százezer forintért elvihető iPad Minit is ellátja az Apple az iPhone 5s-ben debütált, ujjlenyomat-olvasóval kombinált Home gombbal.

A Retina képernyő ma már alapkövetelmény Forrás: Apple


A nagy, 9,7 colos képernyővel szerelt iPad formaterve a Mini modelléhez lesz hasonló, vagyis az érintőképernyő két oldalán sokkal vékonyabb lesz a keret, a belsejében viszont valószínűleg erősebb A7-es lapka dolgozik majd. Horváth András ebbe a készülékbe is vár ujjlenyomat-olvasós gombot, és jobb minőségű kamerát is. Az Apple-kereskedés vezetője szerint a készülékek árai nem változnak, az új modellek ugyanis a jelenlegi generációt fogják kiváltani. Még nem tudni, hogy mi lesz a sorsa a kétéves, de már eléggé elavult iPad 2-nek: ez ugyan nagyképernyős készülék, processzora elég régi, és a képminősége sem az igazi, ennek ellenére alig olcsóbb a retinás testvérénél. Jó esély van arra, hogy az idén nyugdíjba küldi a készüléket az Apple.

Az iPad a jövő laptopja?

Carolina Milanesi, a Gartner cég elemzője azt is lehetségesnek tartja, hogy az Apple egy billentyűzetet tartalmazó tokot dob piacra az iPadhez. Milanesi szerint az új iPad az A7-es processzorral, több memóriával, kényelmes gépelést biztosító tokkal és a megfelelő irodai alkalmazásokkal felszerelve gyakorlatilag kiválthatja a laptopok jelentős részét, hiszen a jelenlegi változat 128 gigabájtos háttértárral szerelt változatban is kapható.

Hasonló stratégiát sejt az Apple-től, de másfajta megvalósításra számít a KGI Securities nevű ázsiai elemzőcég szakértője, Kuo Mingcsi. Szerinte az Apple jövőre egy olyan extra vékony kivitelű Macbook laptopot fog piacra dobni, ami az ultrakönnyű MacBook Air hordozhatóságát ötvözi a professzionális munkaállomásnak számító MacBook Pro képességeivel, a nagy teljesítménnyel és a Retina képernyővel. Ez a készülék azonban Kuo szerint még nem az Apple mobilprocesszorát, hanem egy Intel gyártmányú lapkát fog használni. Az elemző szerint a jövő héten megjelenő nagy iPad esetében az Apple csaknem másfélszeresére növeli majd a Retina képernyő felbontását, hogy még jobban olvasható legyen.

A Microsoftnak nem jött be

A tavaly megjelent Windows 8-cal a Microsoft stratégiája is hasonló volt, a rendszert már úgy tervezték, hogy táblagépen és számítógépen is kényelmesen lehessen használni. A technológia kiforratlansága miatt egyelőre nem jött be az irány: a Windows 8-at használó hibrid tabletek nagyok, nehezek és drágák is. A vékony és olcsóbb típusok pedig nem tudnak teljes Windowst futtatni, csak annak mobilprocesszorra szánt, appok futtatására képes változatát, a Windows RT-t.

Tim Cook, az Apple vezére a tavalyi iPadek bemutatóján Forrás: AFP/Getty/Kevork Djansezian

Az univerzális eszközökkel egyelőre a Google-nak sincs sikere: a cég Android szoftverét futtató táblagépeket ugyan sokan vásárolják, de a Chromebook nevű, felhőalapú szolgáltatásokhoz optimalizált könnyű noteszgépek nem váltak népszerűvé.

A Bloomberg üzleti lap szerint bár az Apple bevételeinek fele az iPhone-eladásokból származik, stratégiai szempontból az iPad sikere is kulcsfontosságú. A legutóbbi üzleti évben a cég közel 31 milliárd dollár értékben adott el iPadeket, ami forgalmának 20 százalékát jelenti. Ez több, mint amennyi pénzt a kifejezetten drágának számító Mac számítógépek termelnek a vállalatnak.

Elég lesz a sikerhez?

A Retina képernyő megjelenése most már nem nagy szám, az iPad Mininél húszezer forinttal olcsóbb Google Nexus 7 táblagép nyáron megjelent új verziójában már hasonló minőségű kijelző dolgozik, és látványos játékokat is tud futtatni. Mivel az Apple mindig éves ciklusban frissíti termékeit, az időzítésnek köszönhetően most hónapok óta a riválisénál gyengébb hardverrel rendelkező táblagépet árul.

Lemaradását egy új iPad Minivel ugyan képes lesz behozni a cég, de ez egyben azt is jelzi, hogy már nem feltétlenül az Apple diktálja az iramot a táblagépek piacán - legalábbis az otthoni használatra szánt, olcsóbb modellek esetében.