128 ezer forint lesz az új Playstation

PlayStation 4, PS4
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Playstation 4 (PS4)a még 2006-ban bemutatott, de jelenleg is kapható Playstation 3 játékgép nagyobb teljesítményű utódja. A konzol az Egyesült Államokban november 15-étől lesz megvásárolható, Magyarországon pedig a Sony bejelentése szerint december 13-án jelennek meg a hivatalos importból származó példányai.

A PS4 alapcsomagja játékprogram nélkül 127 990 forintba fog kerülni, a Killzone: Shadow Fall című játékkal együtt pedig 140 ezer forintért lehet majd hazavinni. Ezek a csomagok nem tartalmazzák a Playstation Eye nevű mozgásérzékelős kamerát, amelyet külön lehet megvenni a gépekhez.

A Playstation 4 és a mozgásérzékelő kamerája Forrás: PlayStation

A Microsoft rivális Xbox One gépe kizárólag mozgásérzékelős kamerával együtt lesz megvásárolható, ezért többe fog kerülni a PS4-nél. Az Xbox One-t az eddigi információk szerint a cég nem fogja hivatalosan forgalmazni Magyarországon az idén. A két új konzolról itt olvashat részletesen.