A Bittorrent fogja védeni üzeneteinket

Vágólapra másolva!
A fájlok világszerte működő számítógépekről való elosztott letöltését biztosító szoftvert fejlesztő cég bejelentette, hogy hamarosan csevegőfunkcióval bővíti a Bittorrent szolgáltatásait.
Vágólapra másolva!

A Bittorrent Chat szolgáltatás egyelőre tesztüzemben működik, és elsődleges újítása, hogy fejlesztői szerint lehallgathatatlan üzenetváltást tesz lehetővé. Ez a képesség az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Edward Snowden által kirobbantott lehallgatási botránya miatt vált fontossá.

A Bittorrent esetében a központi szerver nélküli működés elősegítheti az üzenetek védelmét. Korábban a Skype is hasonló módon működött, és csak azt követően vált lehallgathatóvá, hogy a Microsoft felvásárolta. A Bittorrent chatszolgáltatásának tesztelésére a társaság kísérleti szolgáltatásokat tartalmazó oldalán lehet feliratkozni.

Elsőként a számítógépes verzió jelenik meg, később azonban a fő mobilplatformokon is elérhető lesz a Bittorrent Chat.