Dugókerülő funkciót kapott a Google térképe

új google maps androidra
Vágólapra másolva!
Androidon már jelzi, és el is kerüli a dugót a Maps, és sokkal egyszerűbb lett a kezelése is.
Vágólapra másolva!

Elkészült a Google Térkép androidos verziója, amely kényelmesebb kezelést, és fejlettebb dugófigyelő szolgáltatást kínál. Az új verzió megjelenését a keresőcég hivatalos blogján jelentette be: az új applikáció elsőként Androidra jelenik meg, és a 4.0.3-as, vagy frissebb verziót futtató telefonokra érhető el, az iOS-es kiadás kicsivel később várható. Ez utóbbi megjelenésével egységessé válik a Maps kezelőfelülete mindkét fontos mobilplatformon.

A korábbi kiadásokkal ellentétben az új Google Mapset nem lehet azonnal letölteni a Play szoftverboltból, a következő hetek során a cég fokozatosan fogja kiküldeni a friss verziót a telefonokra. Az új Google Térkép kezelőfelületét átszabták, így azt sokkal kényelmesebben lehet használni, derül ki az appot bemutató videóból. Az első tesztek alapján a térkép gyorsabban betöltődik a legfrissebb appban, a felület pedig sokkal áttekinthetőbbé vált. Az új verzióval a navigáció is a Maps alkalmazásba került bele, míg korábban egy külön ikonról lehetett elindítani.

A forgalom nagyságát már a korábbi verzióban is nyomon lehetett követni a nagyobb magyar utakon is, de az új Mapsben a navigáció már figyelembe is veszi a forgalmi akadályokat. Vezetés közben is jelzi, ha nem várt akadály lassítja a haladást - ha lehetséges, erről információkkal is szolgál -, valamint alternatív útvonalat ajánl fel a sofőrnek.

A térképrészletek offline használatra való lementését az új verzióval úgy lehet elvégezni, ha a felhasználók begépelik az OK Maps kifejezést a keresőmezőbe. Kikerült viszont a programból a Latitude funkció, amellyel a tartózkodási helyet lehet megosztani, erre a feladatra a jövőben a cég a Google+ hasonló funkcióját ajánlja felhasználóinak.

Az új Google Maps androidos verziója Forrás: Google

Egy új felfedezőfunkció is bekerült a Térképbe, amely üzletek, szállások vagy éttermek felkutatását teszi egyszerűvé. Új opciókkal bővül a tömegközlekedési útvonaltervező, amelyben a korábbinál részletesebben meg lehet adni, hogy milyen típusú járművekkel akarunk utazni. A forgalmat érintő incidensekről ilyen esetben is tud jelezni a térkép.