Egy okosmobil is tud vezetni

Smartphone Driven Automated Vehicle, Griffith University, okostelefon
Vágólapra másolva!
Az ausztrál Griffith Egyetem műszaki tudományokkal foglalkozó hallgatói egy gyerekeknek szánt, beülős kisautóhoz fejlesztettek ki olyan automatikus vezérlést, amelynek legtöbb funkcióját egy boltban megvehető okostelefon adja.
Vágólapra másolva!

A queenslandi fejlesztők szerint ha egy rendes gépjármű automatikus vezetésére nem is, de egy akkumulátoros minijármű vezérlésére már alkalmas egy napjainkban megvásárolható okostelefon. A három fős fejlesztőcsapat szerint fejlesztésük egyediségét az adja, hogy a játékautó vezérléséhez nem használnak semlézeres távolságmérőt, sem pedig más különleges felszerelést - számolt be a CNet technológiai hírportál.

Az ausztrál kormány egyik fejlesztési támogatását is elnyerő projekt keretében készült miniautón az okostelefon beépített kamerája képes felismerni a sávokat és akadályokat, a navigációhoz pedig GPS-t használ. A műanyag kisautót úgy módosították, hogy az elejéhez rögzített okostelefon képes legyen elektromos motorok vezérlésével gyorsítani, fékezni, illetve kormányozni is.

A Wired technológiai magazin beszámolója szerint prjojektjük következő lépéseként egy olían triciklire hasonlító háromkerekű járműbe akarják beszerelni az okostelefonos vezérlést, amely már egy felnőtt méretű utas szállítására is alkalmas méretekkel rendelkezik. A fenti videón mindkét kísérleti minijárművet meg lehet tekinteni.