Az új Xbox kinyírja a játékok cserélgetését

X Box One
Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta a Microsoft az új Xbox játékokra vonatkozó szabályokat. Netkapcsolat nélkül gyakorlatilag nem lesz használható a konzol.
Vágólapra másolva!

Az Xbox One megjelenésével sem ér véget a játékkiadók és a játékosok harca a használt játékok eladási jogáért. A Microsoft taktikusan nem foglalt állást a kérdésben, a kiadókra bízza, hogy engedélyezik-e a játékaik másodlagos piacra dobását. A játékat csak a programban részt vevő boltokban lehet majd csereberélni, a belépés viszont nem kerül pénzbe. Arról nem nyilatkozott a Microsoft, hogy a játékstúdiók jutnak-e pénzhez a használt játékok kereskedelméből.

A Microsoft szabályozta a játékok kölcsönadását is. Ez szintén nem fog pénzbe kerülni, ám a felhasználók csak olyan embereknek adhatják kölcsön a játékokat, akik legalább harminc napja az ismerőseik. Ráadásul mindegyik játékot csak egyszer lehet kölcsönadni. Az új Xbox piacra kerülésekor a kölcsönadás még nem lesz elérhető, ezt később élesítik a rendszerben.

A kiadókat jobban szereti a játékosoknál az új konzol Forrás: Microsoft



Az Xbox One használatához nincs szükség folyamatos internetkapcsolatra, de a Microsoft nem engedi hosszú pórázra a játékosokat. Minden konzolnak be kell jelentkeznie 24 óránként az elsődleges gépén. Ha egy másodlagos gépet használnak - például egy barátjuk nappalijában bejelentkezve - akkor ez az idő egy órára rövidül.

Az Xbox One-ra vonatkozó szabályok nyilvánosságra hozatalával http://news.xbox.com/2013/06/license a Microsoft az új konzollal kapcsolatos összes lényeges kérdést megválaszolta. A játékosok öröme azonban nem lehet felhőtlen, a Microsoft elsősorban a kiadók igényeit tartotta szem előtt a rendszer kidolgozása során.