Csukott ajtóval is világít a jövő hűtője

hűtőszekrény UV fénnyel, ultraibolya fény
Vágólapra másolva!
Ultraibolya tartományban világító fényforrás segíthet az élelmiszerek frissességének megőrzésében a jövő hűtőszekrényében. A fertőtlenítő fény alkalmazásával kétszeresére növelhető az ételek eltarthatósága.
Vágólapra másolva!

A New Scientist tudományos magazin az amerikai élelmiszeripari minisztérium laboratóriumának kísérletéről számolt be a hűtőszekrények fejlesztésének lehetőségeiről. A szaktárca munkatársa, Steven Britz nemrég új fejlesztésűnek számító, ultraibolya tartományban világítani képes ledlámpákkal végzett kísérleteket hűtőszekrényekben.

UV-lámpa teszi jobbá a hűtőgépet

Korábbi kísérletek során ugyanis már bebizonyosodott, hogy ha a frissen leszedett epret erős UV-C fénysugárzásnak teszik ki, az hosszabb ideig fogyasztható marad. Bár a 100-250 nanométeres hullámhosszú UV fényt baktériumölő hatása miatt már régóta használják fertőtlenítésre, a ledes fényforrások előtt túlságosan komplikált volt alkalmazásuk ahhoz, hogy egy otthoni berendezésbe építsék be - írja a New Scientist. Az ebben a tartományban működő hagyományos UV izzók alkalmazása fokozott figyelmet igényelt, mivel fényük káros az emberi egészségre, maguk az izzók pedig higanyt is tartalmaznak, ráadásul a hagyományos nem is teljesítettek túl jól hidegben.

Csukott állapotban is világít majd a jövő hűtőgépe? Forrás: AFP/Patrick Somelet

Kétszer tovább bírta az eper

Steven Britz a Sensor Electronic Technology nevű ledgyártó céggel közösen épített egy olyan prototípus hűtőgépet, amelynek belsejében a szokásosnál magasabb, 95 százalékos páratartalmat tartottak fent, a baktériumok elszaporodását azonban az ajtó becsukására azonnal felgyulladó UV-C-ledek gátolták.

A kísérleti hűtőbe helyezett eper több mint kétszer annyi ideig maradt fogyasztható, csak kevéssé megfakult állapotban, mint a hagyományos, UV fénytől mentes társában. Randy Worobo, a Corness Egyetem élelmiszerbiztonsági szakértője azonban a New Scientistnek úgy nyilatkozott, hogy a gyümölcsök fény segítségével való frissen tartása csak akkor működik, ha a polcokra pakolt élelmiszert minden irányból eléri a fény, egyik oldal sem kerül árnyékba. A nem lefedett részen ugyanis ugyanúgy megjelennének a gombák, baktériumok.