Így készül az átlátszó mobil

így készül az átlátszó mobil, mobiltelefon, okostelefon, polytron
Vágólapra másolva!
Már elérhető az technológia, amelynek segítségével átlátszó okostelefonokat lehet készíteni. A gyártó szerint az ilyen készülékek akár az idén is megérkezhetnek.
Vágólapra másolva!

Az okostelefonok világában évről évre felmerülő hír, hogy az Apple átlátszó iPhone-on dolgozik. A pletyka annak ellenére tartja magát, hogy a kaliforniai gyártó sorozatosan rácáfolt, mások azonban nem ennyire titkolózók, és már örömmel bemutatják prototípusaikat az érdeklődőknek. Habár átlátszó telefon még nem kapható a piacon, az elkészítéséhez szükséges technológia létezik, és jelen van a mindennapi életben is.

Dakota Adney így képzeli az átlátszó iPhone-t forrás: http://dakotaadney.com/


A különböző üvegfelületekkel foglalkozó tajvani Polytron nemrégiben rántotta le a leplet saját fejlesztéséről, egy teljesen átlátszó érintőképernyős telefonról. A tesztpéldány még csupán a technológia bemutatására szolgál, így nincsenek telefonfunkciói. A teljesen átlátszó burok egyelőre érintőképernyőt, SD-kártyát, mikrofont és hangszórót, valamint a működtetésükhöz szükséges elemeket rejti. A fejlesztők szerint a tényleges példányok alsó negyede nem lesz átlátszó, mivel oda kerül az akkumulátor, illetve a különböző hardverek, amelyeket még nem lehet áttetsző kivitelben gyártani.

A Polytron telefonjában még minden látszik Youtube


Az érintőképernyő azonban teljesen átlátszó, a megjelenítésről ugyanaz a technológia gondosodik, amelyik a cég által gyártott egyéb üvegfelületekben is. A Polytron ablakokban két üveglap közé átlátszó folyadékkristályokat préselnek, amelyek fénytörési mutatója elektromosság hatására változik. Az ablakok esetében ez azt jelenti, hogy az átlátszó felület egy kapcsolásra homályossá válik. Ablakok és egyéb üvegfelületek mellett a cég már gyárt átlátszó érintőképernyőt is, ez a technológia jelenhet meg a telefonjaikban is.

Nem a Polytron az egyetlen gyártó, amely átlátszó képernyőkkel kísérletezik, a Samsung már évekkel ezelőtt bemutatott egy átlátszó OLED képernyővel felszerelt laptopot, ám ez eddig még csupán bemutató darab maradt, a technológiát nem vezették be. A 960x540 pixeles felbontású, 14 hüvelykes képernyő ugyan nem volt teljesen átlátszó, a cég szerint mindössze 40 százalékos transzparenciát kínált, de jól mutatta a fejlesztés potenciálját.

A cégek az átlátszó képernyők számos felhasználási területét látják, kezdve a mobiltelefonoktól a televízióként vagy monitorként funkcionáló ablakokig. Az az azonban még kérdéses, hogy mekkora igény lenne egy átlátszó telefonra, az olyan viselhető kütyük megjelenésével, mint például a Google Glass.