Rekordáron kelt el az első Apple

Vágólapra másolva!
Közel 150 millió forintért talált gazdára az utolsó hat működőképes Apple-1 számítógépek egyike. Jobs első masináját csak egy évig árusították, mégis forradalmat tudott csinálni.
Vágólapra másolva!

A sorozat darabjai esetében rekordot jelentő 149,5 millió forintért kelt el egy németországi árverésen az Apple egyik első számítógépe. Az 1976-ban készült Apple 1 vevőjéről csak annyit tudni, hogy távol-keleti, a nevét nem kívánta felfedni - közölte a kölni Breker aukciós ház. A most elárverezett darab egyike annak a világszerte ismert hat Apple 1 típusú számítógépnek, amelyek még mindig működnek.

Szoftver és magnó is járt az árverésre került géphez Forrás: Breker



Az Apple-1 indította el a személyi számítógépek forradalmát. A gépet a 2011-ben elhunyt Steve Jobs és Steve Wozniak közösen fejlesztette ki a kaliforniai Palo Altóban. A számítógépben kevesen láttak fantáziát kezdetben. Egyedül Paul Terrel, a Byte Shop üzletlánc tulajdonosa rendelt ötven példányt a gépből, darabonként ötszáz dolláros áron. Az Apple-1 bolti ára 666,66 dollárér volt. Terrell ragaszkodott ahhoz is, hogy Jobs és társa összeszerelve, ne pedig darabokban adja a gépeket.



A két számítástechnikai guru 30 nap alatt szerelte össze a megrendelt mennyiséget, majd még 150 darabot, amelyeket barátaiknak és az üzleti élet más szereplőinek adott el. A gépben egy MOS 6052-es processzor dolgozott 1 megahertz órajelen, memóriából pedig 4 kilobájttal rendelkezett, amit a vásárlók a pénztárcájuk rovására akár 48 kilobájtig is bővíthettek. A gép nem maradt sokáig a piacon, 1976-os bemutatója után alig több mint egy évvel megszüntették az árusítását. Ekkorra azonban már elkészült az Apple II, amelyet már nem barkács házakba építettek, hanem valóban komoly számítógépnek tűnt.

Az első Apple-sorozatból napjainkra alig ötven darab maradt. Ráadásul ezek többsége már nem működőképes. A Breker aukciós ház által elárverezett példány egyike volt annak a hat gépnek, amelyek ma is elindulnak. A gép alaplapján megtalálható Steve Wozniak aláírása, és az aukció részét képezte egy Steve Jobs által írott levél is, amit a gépet eredetileg megvásárló Fred Hatfieldnek címzett.