Hat órával bírhatják tovább a mobilok

Vágólapra másolva!
Az Amprius cég új típusú lítium-ion akkumulátorai 25 százalékkal nagyobb üzemidőt ígérnek a jelenlegi telepeknél. Ez egy okostelefon esetében akár hat óra pluszt is jelenthet.
Vágólapra másolva!

Az Amprius nevű társaság kedden jelentette be, hogy újfajta lítium-ion akkumulátorából a jelenlegi modelleknél 25 százalékkal nagyobb kapacitású változatokat dob piacra. Ha egy 24 órás üzemidővel rendelkező mobiltelefont veszünk alapul, ez hat óra extrát jelent. Az okkostelefonok mellett az akkumulátorból táblagépekbe szánt változat is készül. Az Amprius a Stanford Egyetemből levált startup vállalkozás, amely befektetői között tudja egyebek mellett Eric Schmidtet, a Google igazgatótanácsának elnökét is.

Az új lítium-ion akkumulátor különlegességét az adja, hogy speciális elektródákat alkalmaznak benne. Az anód nanoszerkezetű anyagból készül, amely révén mérete a szokásos negyedére csökkenthető, amelynek köszönhetően a telep energiasűrűsége a négyszeresére nő. Az Amprius akkumulátorát ötszáz alkalommal lehet úgy újratölteni, hogy eredeti kapacitása nem csökken 80 százalék alá.

A vállalkozás által fejlesztett új típusú telep első példányait még az idén elkezdik gyártani. Fejlesztői egy korábbi fejlesztésű akkumulátort már egy meg nem nevezett okostelefon, és egy táblagépgyártónak is szállítanak - írja a GigaOM.