Facebookozni tanul a Google-szemüveg

Vágólapra másolva!
Végre Facebookon is megoszthajták fényképeiket a Google Glass tulajdonosok a közösségi szolgáltató hivatalos alkalmazásával.
Vágólapra másolva!

Egészen május közepéig csupán két külső cég által fejlesztett alkalmazás volt elérhető a Google szemüvegére, a New York Times és a Path nevű közösségi szolgáltatóé. A Google most további alkalmazásokat tett elérhetővé a Glass tesztelőinek, akik már Facebookon, Twitteren és Tumblren is megoszthatják a szemüveggel készült fényképeket és videókat.

Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan
Még csak a tesztelők használhatják a Google Glasst


A megosztás lehetősége mellett értesítéseket is kapnak a Google Glass viselők a közösségi oldalon történtekről, így az óra után a szemüveg lehet a következő kiegészítő, ami feleslegesen zaklat. A közösségi alkalmazások mellett hamarosan a CNN és az Elle is saját Google Glass alkalmazással jelentkezik, a cégek azonban csupán a presztízs miatt készítenek programokat, mivel a Google a reklámok elhelyezését egyelőre szigorúan tiltja a Glass-on.