Amerikai műholdakat lőhet le Kína

Vágólapra másolva!
A Pentagon szerint a hétfőn felbocsátott kínai űrrakéta egy új, a műholdak megsemmisítésére képes eszköz első tesztje lehetett. Washington a műholdjaiért aggódik.
Vágólapra másolva!

A rakétakísérlet során semmilyen tárgyat nem állítottak Föld körüli pályára - mondta Monica Matoush, a Pentagon szóvivője. Az amerikai hírszerzés szerint a kínai rakéta műholdak megsemmisítésére szolgáló rakományt szállíthat majd a világűrbe.

A nyugat-kínai Hszicsang űrközpontból hétfőn indított rakéta mintegy 10 ezer kilométeres magasságba emelkedett a Földtől, ilyenre 1976 óta nem volt példa. Eddig csak az Egyesült Államoknak sikerült 10 ezer kilométeres magasságba rakétát juttatnia, a korábbi kínai kísérletek megrekedtek 2000 kilométer környékén - mondta Jonathan McDowell harvardi asztrofizikus.

Kína ellenzi a fegyverkezési verseny kiterjesztését a világűrre - mondta Hong Lei, a kínai külügyminisztérium szóvivője. Kína szerint a hétfői teszt békés jellegű volt, és a rakéta a Föld magnetoszférájának tanulmányozására szolgáló tudományos felszerelést szállított az űrbe.

Az Egyesült Államokat azóta aggasztja Kína rakétavédelmi képességeinek fejlesztése, hogy Peking 2007-ben egy rakétával megsemmisítette egyik saját, használhatatlanná vált műholdját. Nem sokkal a mostani teszt előtt Ashton Carter védelmi miniszterhelyettes beszélt a "régóta esedékes" amerikai törekvésekről, amelyeknek célja az amerikai nemzetbiztonsági műholdak megóvása és védelmük fejlesztése.