Szoftverhiba miatt gurulhatnak el a Jeepek

jeep grand cherokee
Vágólapra másolva!
Közel félmillió szabadidő-autóját hívja vissza a Chrysler, miután kiderült, hogy az autók vezérlőrendszer szoftverhibája miatt az automata sebességváltóval felszerelt jármű magától üresbe kapcsolhat, így elgurulhat.
Vágólapra másolva!

A Chrysler visszahívása a 2005 és 2010 között gyártott Grand Cherokee és a 2006 és 2010 között készült Commander szabadidő-autókat érinti. Ezek közül 295 ezer darab járművet az Egyesült Államokban, 28 500-at Kanadában, 4200 darab autót pedig Mexikóban állítottak forgalomba, további 141 ezer darab autót pedig a világ egyéb részein vásároltak meg.

A gyártó közlése szerint a járművek hibája miatt indításkor előfordulhat, hogy a parkolóállásba helyezett váltó saját magától üresbe kapcsol, amelynek hatására az egyébként fixen álló jármű elgurulhat. A hiba eddig 26 kisebb ütközést okozott, két ember meg is sérült. A hibát úgy fedezték fel, hogy az egyik Chrysler jármű tulajdonosa távirányítással indította el a kocsiját, mire ez elgurult, mivel saját magától üresbe kapcsolt. Az automata váltós járművek tulajdonosai sok esetben nem használják a kéziféket, mivel alapesetben a parkolómódba kapcsolt váltó is megtartja a járművet.

Forrás: [origo]

A hibára nem magában az automata váltóban, hanem az osztóműben bukkantak rá, amely a két- és az összkerékhajtás közötti váltást végzi. A problémát az autók szoftverének frissítésével lehet orvosolni a járműveken, amelyet ingyenesen végeznek el a Chrysler márkaszervizeiben.