A Start gomb is visszatérhet Windowsba

Vágólapra másolva!
Újra megjelenhet a Tálca bal oldalán a megszokott Windows logó, amelyre kattintva korábban a Start menü volt elérhető.
Vágólapra másolva!

A nemrégiben érkezett hírek szerint a Microsoft részleges visszavonulót fújt, amikor úgy döntött, lehetővé teszik az új Windows-ban, hogy az új felület helyett a hagyományos Asztal jelenjen meg a gép bekapcsolásakor. A tavaly megjelent Windows 8 a korábbi változatoktól eltérő, radikálisan megváltoztatott kezelői felületet kapott, ami sok felhasználó számára problémát okozott. Az Asztalt és Tálcát kiváltó alkalmazásokkal tömött kezdőképernyő egyben a Start menü szerepét is betölti a rendszerben, ami teljesen eltűnt a Windows-ból.

Régi és új találkozik: ismét lesz Windows ikon az asztalon


A hagyományos Asztallal való indulás mellett a állítólag a Start gomb is visszatér a Windows idei frissítésével. A kiszivárgott információk szerint a Tálca bal oldalán újra feltűnik a Windows logó, amire rákkattintva korábban a Start menüt nyitotta meg a felhasználó. Maga az ismerős menü azonban nem tér vissza, a logóra kattintva a felhasználó ugyanúgy az új kezdőképernyőre jut, mint ahogy eddig is, ha a bal alsó sarokba húzta az egeret vagy oda bökött. A Microsoft szemmel láthatóan enged a felhasznállói nyomásnak, és habár még kitartanak az új kezelői felület mellett, az sem lenne meglepő, ha a jövő héten már teljes visszavonulót fújna a cég.