Két évig mindent megőriz az iPhone füle

önértékelés, önbizalom, egy fiú menő, mert először jutott hozzá a szintén menő iPhone telefonjához, okostelefon
Vágólapra másolva!
Az Apple szerverei akár két éven át is tárolhatják az összes olyan kérdést, amelyeket az iPhone Siri nevű beszédfelismerő funkciójának feltesznek.
Vágólapra másolva!

Korábban nem volt ismert, hogy a magyar nyelvet egyelőre nem támogató, de többek közt angolul és németül már értő Siri működése során meddig raktározhatja az Apple az iPhone-nak vagy iPad táblagépnek adott hangutasításokat és kérdéseket.

A gyártó adatvédelmi szervezete kérése, és a Wired című amerikai technológiai magazin cikke nyomán hozta nyilvánosságra a funkció adatkezelésével kapcsolatos gyakorlat részleteit. A Siri használatához mobilinternetes vagy wifikapcsolatra van szükség, mivel a beszédfelismerés nem közvetlenül a telefonon, hanem számítási felhőben történik.

Akár két évig is tárolhatnak

Az Apple most bejelentette, hogy adatkezelési irányelvei szerint legfeljebb két évig tárolhatók a felhasználók által az iPhone-nak feltett kérdések vagy más hangutasítások a cég szerverein.

Forrás: Apple

Ugyanakkor a gyártó azt is közölte, hogy a hangfájlokat a rendszer anonimizálva tárolja, és ha egy felhasználó kikapcsolja a Siri funkciót, akkor inden ezzel kapcsolatos tárolt adat törlésre kerül.

Fél év után törlik az azonosítót

Az ismertetőből kiderül, hogy a felhasználók beszédéről készült hangfájlokhoz az Apple rendszere egy egyedi, numerikus azonosítót rendel. Ezt azonban a cég csak legfeljebb fél évig tárolja, ezt követően az azonosítót a rendszer kitörli a hangfelvételekből. A megmaradt felvételeket azonban további másfél évig jogosult termékfejlesztési vagy tesztelési célra felhasználni az Apple - írja a Wired.