Okosórán dolgozik a Microsoft is

Vágólapra másolva!
Nem hivatalos információk szerint nem csak az Apple, de a Microsoft fejlesztői is okostelefonnal kommunikáló, intelligens karórán dolgozik.
Vágólapra másolva!

Az Apple-ről már évek óta pletykálják, hogy iWatch néven egy okostelefonnal kommunikáló, érintőképernyős karórát fejleszt, a Samsung pedig nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy munkálkodik egy ilyen eszközön. A nem megerősített hírek szerint a két céghez a Microsoft is csatlakozhat.

A Wall Street Journal amerikai üzleti lap információi szerint a Microsoft ázsiai beszállítóitól olyan alkatrészeket kért be, amelyekből egy karórához hasonló eszközt lehet megépíteni. A lap úgy tudja, hogy az egyik szerződéses gyártópartner cég vezetője a szoftvercég redmondi fejletszőcsapatával is találkozott. A Microsoft egyelőre hivatalosan nem kommentálja az okosóráról szóló híreket. A cég évekkel korábban már piacra dobott SPOT néven egy okosórát, ez azonban még az okostelefonok előtt jelent meg. A SPOT önmagában volt képes adatátvitelre, az Egyesült Államokban működő rádiófrekvenciás hálózaton keresztül fogadott például időjárási információkat és tőzsdeárfolyamokat, névnapokat. Csekély tudása, és relatíve drága ára miatt hamar leálltak a gyártásával.

Jelenleg csupán néhány fajta intelligens órát lehet kapni, a Pebble nevű óra például a táskában lévő okostelefonra érkező hívásokat, üzeneteket tudja megjeleníteni. A Wall Street Journalnak nyilatkozó elemzők szerint a következő évek slágertermékei a viselhető kütyük lesznek, amelyek piaca három éven belül tízmilliárd dollárosra bővül világszinten.