Csütörtökön Startup Underground a Corvinuson

Vágólapra másolva!
A konferencia startupversenyének döntőjében csütörtökön nyolc döntős ötletet mutatnak majd be kiötlőik.
Vágólapra másolva!

A Corvinus Egyetem aulájában április 18-án, csütörtökön megrendezésre kerülő Startup Underground konferencián a befektetői zsűri és a rendezvényre látogató érdeklődők délelőtt láthatják az év nagy versenyét, a startupok jövőjét is eldöntő prezentációkat. A Startup Underground idén is közösségi alapon működik, ingyen vagy névleges belépővel, pizzával, dresskód pedig nincs, nem kell öltönyt felvenni a részvételhez.

Az idei konferencia fő témája az "entrepreneurship", azaz a startupok világát meghatározó üzleti és vállalkozástani módszertan. A Corvinuson ezért most a rendezvényre látogató egyetemisták közvetlen beszélgetéseket is folytathatnak a már sikeres startupok vezetőivel. Az idei esemény döntőjébe bejutott nyolc startup cégről részletesebben ezen a linken lehet olvasni.

Ellátogat a rendezvénye Andre Haddad, a világ legnagyobb internetes aukciósháza, az eBay egyik volt vezetője. Haddad a Shopping.com cég vezetőjeként évekig az online kereskedelem egyik meghatározó szereplője volt, jelenleg pedig a Prezi cég igazgatósági tagjaként erősíti a magyar sikervállalkozás stratégiai irányait. A hazai innovátorok nem csak azt tanulhatják meg tőle, hogy miként kell elvezetni egy ekkora vállalatot, hanem azt is, hogy miként lehet létrehozni egy olyan startupot, amely végül az eBay felvásárlási szakembereinek is megtetszik.