Saját mobilunk lehet a Facebook-telefon

facebook home
Vágólapra másolva!
Saját mobilkészülék helyett Mark Zuckerberg cége a teljes Android-rendszert bekebelező szoftvert tervezett, amelynek nyitóképernyője háttérbe szorít minden egyéb funkciót a telefonon. Az egyelőre csak felsőkategóriás mobilokra elérhető Home már a készenléti képernyőn is a felhasználók arcába nyomja a friss üzeneteket és lájkokat, ha hajlandóak teljes kontaktlistájukat megosztani a céggel.
Vágólapra másolva!

Mi lenne, ha a mobilunk elsősorban a többi emberrel való kapcsolattartást szolgálná, és csak másodsorban lenne appokat, játékokat futtató csodakészülék? A Facebook új szemszögből közelíti a mobileszközöket: nemcsak applikációként akar jelen lenni a készülékeken, hanem ő akar lenni a készülékek legfontosabb funkciója.

Átveszik az uralmat az Androidon

Mark Zuckerberg maga mutatta be cége legújabb fejlesztését, a Home-ot. Ez egy olyan applikáció, amely egyelőre csak az androidos készülékek tulajdonosai számára érhető el, mivel csak ez a rendszer nyílt eléggé ahhoz, hogy egy ilyen mélyen beépülő szoftvert írjon rá külső fél. A jövő pénteken debütáló Home alkalmazás ugyanis egy ingyenes nyitóképernyő, amely a meglévő Android-telefonokra telepíthető, azonban aktiválását követően háttérbe szorítja a készülék többi funkcióját, és a Facebook szolgáltatásait helyezi előtérbe.

Forrás: [origo]
Elég bekapcsolni a képernyőt, és már ömlenek is az üzenetek

A közösségi oldal bemutatója szerint továbbra is elérhetők maradnak a telepített alkalmazások, de a készülék a facebookos nyitóképernyővel indít, a többi szolgáltatást egy ujjmozdulattal előhúzható menüből lehet elérni, amelybe a felhasználó maga teszi be kedvenc appjait.

Megjelent egy fej, már megint írt valaki

A Home telepítése után a telefon bármely funkciójának használata esetén megjelenik a sarokban az ismerősök feje egy kicsi ablakban, ha üzenetet küldenek. A fejre kattintva akkor is azonnal lehet válaszolni az üzenetre, ha éppen a böngésző, a zenelejátszó vagy a Google Térkép van megnyitva.

Forrás: [origo]
Böngészés közben írt valaki a Facebookon? Gyorsan válaszolok neki!

Hagyományos Android-rendszeren egy bejövő üzenet esetében egy ikon jelenik meg, erre kattintva pedig a Facebook üzenőkliense nyílik meg, ami elvonja a figyelmet a tevékenységtől. A közösségi oldal új funkciójának fejlesztője azt ígéri, hogy a Chatheadszel többé nem lesz irritáló a mobilos üzenetváltás. Persze lehet, hogy valakit épp az idegesít, hogy a bejövő üzeneteket nemcsak egy pici ikon, hanem egy felnyíló fejecske jelzi.

Olcsó mobilra hiába keresi

A csütörtöki bejelentésen elhangzott, hogy a Home egyelőre csak androidos okostelefonokra jelenik meg, táblagépekre csak hónapokkal később érkezik meg egy nagyobb képernyőre optimalizált verziója.

Forrás: [origo]
Egyelőre a drága mobilok kiváltsága a Home

Ám a nyitóképernyő elterjedését jelentősen korlátozza, hogy április 13-tól egyelőre csak néhány felsőkategóriás készülékre érhető el a Home: a Samsung Galaxy S3 és Note II készülékekre, továbbá a később megjelenő S4 modellre. A HTC készülékei közül a One X és X+ típusok támogatottak, illetve a HTC One-ra lesz elérhető. Ez utóbbi gyártó HTC First néven külön Home-menüs készüléket is piacra dob. Ugyanakkor a Facebook fejlesztői programot indított a készülékgyártók számára, így később bővülni fog a támogatott eszközök köre.

Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan

Zuckerberg szerint nem a PC, a mobil a jövő