Vágólapra másolva!
Hat európai ország adatvédelmi hatósága határozott kedden arról, hogy összehangolt jogi lépéseket kezdeményeznek a Google amerikai internetes óriáscéggel szemben. Egy esetleges pénzbüntetés ugyanakkor elhanyagolható hatással lenne a keresőcégre: a legfeljebb 300 ezer eurós bírság összegét nagyjából három perc alatt keresné meg.
Vágólapra másolva!

Összehangolt jogi lépések kezdeményezéséről határozott kedden hat európai ország adatvédelmi hatósága a Google amerikai internetes óriáscéggel szemben.

Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia illetékes hatóságai a közös akcióval azt akarják elérni, hogy a Google úgy módosítsa adatvédelmi szabályzatát, hogy az összhangba kerüljön az uniós előírásokkal - közölte a francia adatvédelmi hatóság (Cnil).

Az Európai Unió 27 tagállamának hatóságai már tavaly októberben jelezték, hogy a Google új adatvédelmi szabályzata nem felel meg az uniós normáknak, mert a cég nyomon tudja követni felhasználóinak tevékenységét és adatait szinte valamennyi felületén, beleértve a YouTube videomegosztót és a Gmail levelezőprogramot. A hatóságok szerint a felhasználók számára nem világos, hogy a Google pontosan milyen adataikat tartja nyilván, azokat a különböző szolgáltatások révén miként tudja egyesíteni, illetve hogy mennyi ideig őrzik meg az adatokat. Az unió országai felszólították az amerikai vállalatot, hogy négy hónapon belül módosítása szabályzatát, és ennek elősegítésére ajánlásokat fogalmaztak meg.

A keresőcég tavaly január végén jelentette be, hogy egységesíteni fogja adatvédelmi irányelveit. Az új szabályok - ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk - 2012 márciusában annak ellenére léptek életbe, hogy az Európai Unió korábban jelezte a cégnek, hogy az új szabályzat sértheti az uniós adatvédelmi törvényeket.

A változtatások bejelentését követően több szakértő is kritizálta a céget, amiért a szolgáltatásaiban lévő adatok összekötését nem választható szolgáltatásként vezeti be, hanem márciustól automatikusan aktiválja a Google-fiókkal rendelkező felhasználóknál. A keresőcég a vádakat azzal utasította el, hogy nem kötelező minden szolgáltatását belépve használni: ha például valaki olyan egyedi témákra keres rá a YouTube-on vagy a weben, amelyeket nem akar összefüggésbe hozni saját magával, ezek lefuttatása idejére ki kell jelentkeznie a fiókjából, és anonim felhasználóként használni az oldalakat.

Az európai adatvédelmi hatóságok viszont sérelmezik, hogy a Google a határidő lejárta után sem módosította vitatott szabályzatát, és nem adott megfelelő válaszokat a korábban megfogalmazott aggályokra.

Az AP hírügynökség számítása szerint egy esetleges pénzbüntetés elhanyagolható hatással lenne az amerikai óriáscégre. A francia adatvédelmi hatóság ugyanis legfeljebb 300 ezer eurós bírságot szabhat ki, ezt az összeget azonban a Google - a 2013-as évre jósolt várható nyeresége alapján - nagyjából három perc alatt keresi meg. A brit adatvédelmi hatóság 500 ezer font (590 ezer euró) büntetést szabhat ki elvileg, de ezzel a lehetőséggel mindeddig ritkán élt.

Európában az internetes keresések túlnyomó többségét - egy felmérés szerint mintegy 95 százalékát - a Google szolgáltatásával hajtják végre. Ez az arány az Egyesült Államokban 65 százalék.