Nem tudja levédetni az iPad Minit az Apple

Vágólapra másolva!
Megtagadta az illetékes amerikai hivatal az Apple-től az iPad Mini táblagép márkanevének védjegyként való bejegyzését.
Vágólapra másolva!

A gyártó még tavaly, az iPad táblagép kisebb képernyővel szerelt változatának bemutatásakor védjegyként kívánta bejegyeztetni az iPad Mini márkanevet az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalnál (USPTO).

A héten a hivatal eőzetes tájékoztatása szerint elutasította az Apple kérvényét, méghozzá azzal az indoklással, hogy a Mini jelző csupán a már levédetett iPad márkanevet használó táblagép egyik tulajdonságának leírására szolgál. A hivatal indoklása szerint a táblagép miniváltozata nem rendelkezik olyan egyedi tulajdonsággal, ami indokolná a különálló védjegy alkalmazását.

Az iPad Mini Forrás: AFP/Getty/Kevork Djansezian

Bár az elutasításról szóló levelet még január végén elküldték az Apple-nek, az csak most került nyilvánosságra egy szabványokkal és védjegyekkel foglalkozó portálon. Az Apple-nek júliusig van lehetősége arra, hogy meggyőzze a hivatalt arról, hogy az iPad Mini márkanévnek külön is védettséget kell élveznie - írja a BBC brit közszolgálati médium.