Indulhat Magyarországon a Street View

Vágólapra másolva!
Elhárultak a jogi akadályok a Google internetes térképén elérhető utcakép szolgáltatás bevezetése előtt - jelentette be Péterfalvi Attila, a a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.
Vágólapra másolva!

Péterfalvi Attila erről az adatvédelmi megbízottak konferenciájának megnyitóján számolt be. Az adatvédelmi hatóság vezetője elmondta, hogy elkészítette a Google Street View szolgáltatásával kapcsolatos állásfoglalását, amelyet már postázott is a keresőcég magyar leányvállalatának.A NAIH vezetője szerint az adatvédelmi szabályok modernizálása biztosít Magyarországon környezetet a panorámaképes szolgáltatás bevezetésére. Péterfalvi elmondta, hogy a 2009-ben, amikor a Google először elindította volna a szolgáltatást, elődje, Jóri András adatvédelmi biztos még előírta a cégnek, hogy tegye lehetővé a lakosoknak, hogy akár előzetesen is megtiltsák házuk, portájuk fotózását.

Az adatvédelmi hatóság vezetője a főváros mellett számos nagyváros - többek közt Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Szolnok és Veszprém -vezetőivel konzultált, és minden település vezetésétől pozitív visszajelzést kapott, mivel egyebek mellett turisztikai szempontból is hasznosnak találják a Street View-t. A Street View szolgáltatás indítását a Magyar Turizmus Zrt. mellett a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége is támogatja: a mozgáskorlátozottak ugyanis a panorámaképek segítségével előre megtervezhetik utazásaikat, hiszen meg tudják nézni, a célpontnál lesz-e szükségük segítségre.

Péterfalvi az [origo]-nak elmondta, hogy a Google tájékoztatása szerint az arcok és rendszámok automatikus elhomályosítására a feldolgozás első lépésében sor kerül, ezért alapesetben nem sérülhet az emberek magánszférája.

Öt napon belül kell törölni a kényes fotókat

Létezhetnek azonban olyan speciális esetek, amikor ennek ellenére mégis kéri valaki egy róla készült panorámafotó eltávolítását. Ilyen lehet például az, ha valakinek mondjuk nyitva van a kertkapuja, és a kamera mondjuk fürdőruhában rögzítette a lakókat. Bár arcuk ilyenkor nem látható, a helyszínből adódóan mégis azonosítható kilétük. Az ilyen érdeksérelmet okozó felvételeket a keresőcégnek elérhetetlenné kell tennie, a felhasználók egyedi kép eltávolítási kéréseit pedig 5 munkanapon belül köteles feldolgozni az állásfoglalás értelmében.

A Google autói a tavalyi év első negyedévében már végigfotózták az országot, ám az akkori adatgyűjtés célja a Google Térkép pontosítása volt. A cég egyelőre vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az akkori fotókat felhasználja a magyarországi Street Viewhoz is. Schuster Richárd, a Google kommunikációs menedzsere az [origo] kérdésére elmondta, hogy elképzelhető, hogy az ország egy részét újra kell fényképezni.