Vágólapra másolva!
Kim Dotcom új fájlmegosztó szolgáltatása Mega néven, új-zélandi webcímmel rajtol el, a regisztrált felhasználóknak a kalózkirály új projektje keretében  ötven gigabájtos tárhelyet bocsát  majd rendelkezésre felhasználóinak ingyen. Ez jóval több, mint amit jelenleg más hasonló tárhelyszolgáltatók, például a Dropbox, a Microsoft Skydrive-ja, vagy a Google Drive kínál.
Vágólapra másolva!

A Megaupload fájlmegosztó oldal utódja egy év kényszerszünet után nyitja meg kapuit a tervek szerint még vasárnap Mega néven. A szolgáltatás elődjét tavaly január 19-én zárták be az amerikai hatóságok. Az akcióban az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is részt vett, amelynek kérésére az Új-Zélandon élő Kim Dotcom birtokán razziát tartottak a helyi hatóságok, amely az utólagos vizsgálatok szerint nem zajlott teljesen szakszerűen.

Ötven gigabájtot fog adni a Mega ingyen

Bár Dotcom jelenleg házi őrizetben védekezhet, ez nem akadályozta meg abban, hogy egy újabb fájlmegosztó szolgáltatást indítson útjára. A Mega felhasználói számára ötven gigabájtos tárhely áll majd rendelkezésre - fedte fel már a premier előtt Kim Dotcom a Twitter-fiókján. Elődjéhez hasonlóan a Mega is lehetővé teszi majd nagy méretű fájlok, például filmek vagy zenék, de gyakorlatilag bármilyen más állomány számítási felhőben tárolását és másokkal való megosztását.

Forrás: mega
Kim Dotcom új projektje a mega.co.nz címen érhető el

A Mega esetében komoly újítás, hogy a feltöltött állományokat a rendszer azonnal titkosítani fogja. Dotcomék a szolgáltatáshoz jutalékért dolgozó partnereket is keresnek, így a feltöltött fájlok a világ legkülönbözőbb pontjain lesznek megtalálhatók fizikailag. Ráadásul a globális Mega-felhőre feltöltött tartalmak titkosítva lesznek tárolva, ezért maguk a szerverüzemeltetők sem fogják tudni, mit is tárolnak a saját gépeiken.

Ez sem teljesen támadhatatlan

Ha valaki meg akar osztani másokkal egy általáa feltöltött fájl a Megán, akkor nem csak annak linkjét, de a titkosítás megfejtéséhez szükséges egyedi kulcsot is csatolnia kell. Bár Dotcom szerint ez betilthatatlanná teszi szolgáltatását, az Electronic Frontier Foundation jogvédő szervezet szerint a filmstúdiók és lemezkiadók ezeknek a linkeknek az eltávolítását is kérhetik majd a Mega üzemeltetőit. A hatékony megosztáshoz ugyanis az internetes fórumokban aktív internetes kalózok kénytelenek lesznek a dekódoló kulcsokat is publikálni, ami így nem csak az érdeklődők, de a jogvédők birtokába is kerülhet.