Elhúztak a csúcskütyük a nappaliktól

A Samsung 85 colos 4k televíziója a CES-en
Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb kütyükiállításán bemutatkoztak az új, óriási felbontású csúcstévék, beharangozták a számítógépeket kiváltó táblagépeket, de ezek a legtöbb otthont még elkerülik az idén. Végre olcsón is elérhetők lesznek azonban a klassz okosmobilok, a gyártók pedig nem szekálnak minket többé a 3D-vel.
Vágólapra másolva!

Kihal a 3D 2013-ban?

A világ vezető technológiai sajtóorgánumai a Las Vegas-i kütyüexpó alatt világgá kürtölték, hogy a 3D már halott technológia. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az idén eltűnnek a 3D-szemüveggel térhatású képet sugárzó televíziók a boltok polcairól. Az egy kaptafára készülő, többnyire a képernyőből kiemelkedő dinoszauruszt, űrhajót vagy ugrató autót ábrázoló reklámok viszont már az idén visszaszorulnak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A 3D-s funkció a tévékészülékek ugyanolyan alapszolgáltatása lesz, mint mondjuk a digitális sugárzású adások vételi lehetősége. A gyártók mostanra törődtek bele, hogy a jó minőségű, gyors mozgások visszaadására is alkalmas képernyők reklámozására megalkotott technológia nem igazán kelti fel a vásárlók tömegeinek érdeklődését. Egy tipikus otthoni tévé ugyanis sosem képes az IMAX-mozi panorámáját biztosítani, az ablakszerű tévén ez jóval kevéssé jön át. Nem véletlen, hogy a Las Vegasban bemutatott két új mobilkonzol egyike sem támogatja a térhatású megjelenítést.

Még nem kell kidobni a full-HD-s tévéket

A legtöbb otthonban még nagyfelbontású filmeket vagy tévéadást sem néznek, bár ezek tavaly óta már Magyarországon is széles körben elérhetők. Mindez nem gátolta meg a legnagyobb gyártókat - köztük a Samsungot, a Sony-t és az LG-t -, hogy bemutassák a full-HD-s készülékeknél négyszer nagyobb felbontású tévéiket. A 4K és ultra-HD néven is emlegetett televíziók a Retina képernyős iPadhez közelítő képminőséget biztosítanak. Igaz, ez csak nagy méret esetén látványos, hiszen a tévéjüket a legtöbben nem húsz-harminc centiméteres távolságból nézik. Az első 4K-s tévék öt-tízmillió forintnak megfelelő összegbe kerülnek, így nem valószínű, hogy az elkövetkezendő években a magyar nappalikban kötnek ki, és feltehetően nem is egy év alatt esik majd áruk kétszázezer forint alá.

Forrás: AFP/Getty/Justin Sullivan
Forrás: AFP/Getty/Justin Sullivan

A Samsung szuper 4K-s tévéje

4K-s otthoni tartalmat vagy ilyen felbontású kamerát is hiába keresnénk a boltokban, egyelőre a HD-s modellek jelentik a csúcsot. Egy mai Xbox vagy Playstation sokszor már egy hagyományos HD-felbontású játékkal is csak kompromisszumok árán boldogul, az óriási felbontásban történő játékra jelenleg csak egy nagyon izmos otthoni számítógép alkalmas. Egyelőre internetezésre is fölösleges lenne egy 4K-s képernyő, hiszen a hírportálok fotóit és videóit sem csúcsminőségre optimalizálják. Ultra-HD tévét tehát bőven elég lesz akkor vásárolni, amikor már lesz miért.

Ugyanakkor YouTube-on például már elérhetők 4K felbontású tesztfilmek. A napokban az Eutelsat nevű műholdas műsorszóró cég is elindította ultra-HD-s tesztcsatornáját, ami valószínűleg azt jelzi előre, hogy a következő években a 4K lesz a tévégyártók újabb bűvös szava a 3D helyett.

Még tartják magukat a laptopok

A táblagép már közel sem számít újdonságnak, de csak tavaly karácsonyra lehetett jutányos áron korrekt felszereltségű készülékeket venni. 2013-ban újabb szintet ugranak meg a tabletek, ugyanis elérhetővé válnak a laptopokat, sőt az asztali gépet is kiváltani képes típusok.

Az árérzékeny magyar piacról még biztosan nem fognak eltűnni a hagyományos számítógépek, a tabletként és teljes értékű számítógépként egyaránt bevethető készülékek pedig túlságosan drágák lesznek ahhoz, hogy tömegek vásárolják meg őket. Itthon már az érintőképernyő negyven-ötvenezer forintos felára sok lehet egy laptopvásárlónak, az extra hordozható kivitel pedig tovább növeli a vételárat.

Forrás: AFP/Getty/David Becker
Forrás: AFP/Getty/David Becker

Nem tablet, nem tévé, nem asztali PC, hanem mindegyik egyszerre az új Lenovo Horizon

Az olyan bizarr hibrideket, mint az Asus Androidos és Windows 8-at egyaránt futtató, félig asztali gépként működő óriástabletje, nem tartjuk elég kiforrottnak a tömeges elterjedéshez. Az idén viszont teljesen eltűnnek a netbookok, amelyek helyett ötven-hatvanezer forintért már korrekt minőségű táblagépet lehet venni. Bár ez továbbra sem tölti be a teljes értékű PC szerepét, játszani, facebookozni, számlákat online befizetni így is tökéletes.

Óriásmobil húzza majd zsebeinket?

Egyre nagyobb képernyőt kapnak az okosmobilok: ez nem véletlen, a nagyobb kijelzőn nem csak a játékok vagy a Youtube-videók mutatnak jobban, a gépelés is könnyebb, hiszen a virtuális billentyűzet is nagyobb. Míg korábban olcsón legfeljebb csak miniképernyős okostelefont lehetett megvásárolni, mostanra már négy colnál is nagyobb érintőkijelzővel szerelt modellek is hazavihetők normális összegekért.

Forrás: Huawei
Forrás: Huawei

A hatcolos Huawei Ascend Mate okosmobil majdnem akkora, mint egy tablet

Úgy tűnik, a gyártók hajlamosak átesni a ló másik oldalára: egy okostelefon eddigi próbáink szerint öt colos méretig használható praktikusan, egy annál nagyobb készüléket már kényelmetlen zsebrevágni, de még tartani is. Ez egyáltalán nem zavarja például a Huaweit, amely hat colos okosmobilt dob piacra, ezzel már csaknem olyan lesz telefonálni, mintha valaki egy Nexus 7-est tartana az arcához. Valószínűleg meg kell buknia néhány típusnak ahhoz, hogy a gyártók rájöjjenek, melyek a még ergonómikusan használható méretei egy okostelefonnak.