Egyre kevésbé kúl a tiniknél az iPhone

Vágólapra másolva!
Jelentősen visszaesett az Apple okostelefonjának népszerűsége a tinédzserek körében, közülük sokan inkább Samsung készülékre vágynak - számolt be a Forbes amerikai üzleti lap.
Vágólapra másolva!

A Forbesnak nyilatkozó piacelemzők szerint az amerikai tinédzserek közül egyre többen már nem az Apple csúcstelefonjára, hanem valamelyik konkurens termékre, például egy Samsung Galaxy S3-ra vágynak. Pedig a patrióta amerikai piacon tartja magát a legjobban az Apple okostelefonja, a világ többi részén már az androidos készülékekből adnak el többet.

Már a Samsung is menő

Az Apple készüléke több marketingcélú piackutatáson is rosszabbul szerepelt az utóbbi néhány hónap során a tinédzserek körében mint korábban. A Pipar Jaffray vizsgálatai szerint a tinik 67 százaléka vágyik iPhone-ra, míg a Samsung által gyártott okostelefon 22 százalékuk szeretne magának. Egy évvel ezelőtt azonban még csaknem minden amerikai fiatal az iPhone-t preferálta volna.

Ez jelentős visszaesést jelent az Apple-nek, amelynek legújabb készüléke, az iPhone 5 a friss hírek szerint a vártnál rosszabbul fogyhat, mivel a gyártó feleannyi kijelzőt rendelt hozzá beszállítóitól, mint korábban - értesült a Wall Street Journal amerikai üzleti lap. A Samsung, illetve a Blackberry-készülékeket gyártó Research in Motion cég is egyre jobban fókuszál a fiatal vásárlókra reklámjaiban. Az előbbi gyártó egyik kampányában még az új iPhone-ért való sorbanállás jelenségét is kifigurázta.

Újítania kellene az Apple-nek

A Forbesnak nyilatkozó marketinszakértő, Tina Wells szerint az Apple már nem sokáig élhet a iPhone átlagosnál jobb megítésével, a tinédzserek számára is érdekes, hasznos újításokkal kell előrukkolnia. Az iPhone a tavalyelőtt megjelent 4S modell óta csak minimálisan újult meg, például kicsivel nagyobb képernyőt kapott. Az amerikai piacon a okostelefonok elterjedtsége már ötven százalékos, így a fiatalabb felhasználók meghódítása egyre hangsúlyosabb lesz - véli Wells. Ők pedig nem feltétlenül akarnak ugyanolyan készüléket, amilyen a szüleiknek van.