Veszélyes az Oracle Java programja

Vágólapra másolva!
Az amerikai belbiztonsági minisztérium szoftverbiztonsági figyelmeztetést adott ki, és az Oracle Java programjának kikapcsolására szólította fel a felhasználókat.
Vágólapra másolva!

A belbiztonsági minisztérium CERT számítástechnikai elhárító részlegének közleménye szerint hackerek megtalálták a módját annak, hogyan lehet a Java programmal rosszindulatú szoftvereket telepíteni a számítógépekre, és átvenni felettük az irányítást.

A CERT arra is figyelmezteti a felhasználókat, hogy a biztonsági résen keresztül a hackerek egyébként megbízható weboldalakat is meg tudnak fertőzni és azon keresztül tudnak rosszindulatú szoftvereket telepíteni az oldalakat felkereső számítógépekre. A Java programozási nyelven írott szoftverek a Windows, OS X és Linux operációs rendszereken egyaránt futnak.

Arra csak nagy ritkán kerül sor, hogy kifejezetten számítástechnikai biztonsággal foglalkozó cégeken kívül kormányzati szervek is biztonsági figyelmeztetést adjanak ki valamely szoftverre, különösen, ha olyan széles körben elterjedt szoftverről van szó, mint a Java. "A problémára egyelőre nincs megoldás" - írja a közlemény. "Védekezésképpen a Java böngészőbővítmény kikapcsolását javasoljuk."