Észak-Koreában kampányolt a Google elnöke

Vágólapra másolva!
Elszigeteltségének feladása és az internet használatának lehetővé tétele nélkül Észak-Korea konzerválni fogja gazdasági elmaradottságát - vélekedett Eric Schmidt, a Google elnöke Pekingben, ahová csütörtökön tért vissza Bill Richardson volt mexikói kormányzóval közös, magánjellegű phenjani látogatásáról.
Vágólapra másolva!

A delegációt vezető Richardson repülőtéri nyilatkozatában azt mondta, felszólították a phenjani kommunista vezetést, hogy fagyassza be nukleáris programját és ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteit. Egyúttal méltányos és emberi elbánást kértek Kenneth Bae koreai származású amerikai állampolgárnak, akit nemrég államellenes cselekmények gyanújával vettek őrizetbe az észak-koreai hatóságok. A férfival azonban nem találkozhattak.

Az amerikai külügyminisztérium nem szimpatizált a látogatással. Korábban azt nyilatkozták, hogy az út időzítése nem megfelelő. Észak-Korea néhány héttel ezelőtt állított Föld körüli pályára egy műholdat interkontinentális rakétával, megsértve az ország nukleáris és rakétaprogramját korlátozó ENSZ Biztonsági Tanács határozatokat.