Otthon is lehet mobilt készíteni

barkácsmobil
Vágólapra másolva!
Színes kijelzője van, azonosítja a hívót, de sms-t már nem tud küldeni a Massachusetts Műszaki Egyetem csináld magad mobilja.
Vágólapra másolva!

Az igazán érdekes kütyükből nem csak bolti forgalomban kapható, összeszerelt verzió létezik, hanem otthon összeforrasztható kit is. Persze a barkács mp3-lejátszó nem fog úgy kinézni, mint egy iPod, viszont jobban kötődhet hozzá gazdája, mintha egyszerűen megvette volna egy boltban az eszközt. A barkács kütyük közé most a Massachusetts Műszaki Egyetem (MIT) hackereinek köszönhetően megérkezett a mobiltelefon is.

Forrás: David Mellis / MIT Media Lab / CC-BY
Ormótlan, de legalább hosszú antennával rendelkezik az első barkácsmobil

Internetezni ugyan nem lehet az MIT telefonjának prototípusán, SMS-t sem tud küldeni, de már színes kijelzővel rendelkezik. Ráadásul olyan, a kilencvenes évek elején extrának számító szolgáltatásokat is tartalmaz, mint a hívó azonosítása. A telefont kipróbáló Engadget-es újságíró szerint a hangminőség is remek. A továbbfejlesztés útja egyértelmű: jöhet az operátorlogót támogató rendszerszoftver és a polifonikus csengőhang. A telefon külseje pedig teljesen testreszabható. Fából készült, lézerrel vágott elő és hátlap jár a barkácstelefonhoz, de a türelmes hackerek készíthetnek 3D-nyomtatóval vagy kézzel saját borítást is a mobilhoz.

Forrás: David Mellis / MIT Media Lab / CC-BY
A frissített verzión már iránygombok is lesznek

A saját telefon összerakása jár némi rizikóval. Míg a Magyarországon forgalomba kerülő készülékeket tesztelik a mobilszolgáltatók, a barkácstelefon nem megy át ilyen vizsgálatokon. Ha rosszul sikerül a készülék, akkor elképzelhető, hogy egy nap az NMHH mérőszolgálatának szakemberei keresik meg, és kérik fel a mobil lecserélésére.

Az összeforrasztható mobilt kifejlesztő MIT-s hackerek sem számíthatnak arra, hogy az amerikai frekvenciafelügyelet örülni fog az akciójuknak. Az FCC nevű szervezet engedélye nélkül nem lehet rádiós eszközt piacra dobni Amerikában. Csak abban bízhatunk, hogy a legnevesebb amerikai műszaki egyetem valahogy kiegyezik a frekvenciafelügyelettel.