Saját pulzusunk válthatja ki a jelszavakat

Szívritmus alapú azonosítás, Nymi
Vágólapra másolva!
Az emberi szívverés felválthatja az okostelefonok, a táblagépek, a személygépkocsik megnyitásához használatos hagyományos jelszavakat a közeljövőben annak az eszköznek a segítségével, amelyet kanadai kutatók fejlesztenek ki.
Vágólapra másolva!

Számítógépes biztonsági szakemberek egy olyan új típusú azonosítót találtak, amelyet nem lehet sem elfelejteni, elveszíteni: az emberi szívet - számolt be a The Daily Telepgraph brit napilap.

A fejlesztők egyre inkább az ember belső jellemzői felé fordulnak új azonosítási alternatívák után kutatva. Ilyen a kanadai Bionym cég Nymi elnevezésű karperece, amelyet nyolcvan dolláros, vagyis húszezer forint körüli áron már elő is lehet rendelni. Ez a nagy tudású, kicsiny eszköz használójának pulzusát követi figyelemmel, amelyet fellehet használni vezeték nélkül okostelefonok, táblagépek, számítógépes játékok, autók megnyitására, vagy elektronikus vásárlás során történő azonosításra.

A Nymi karkperec Forrás: Bionym/Nymi

Foteini Agrafioti, a Bionym társalapítója szerint a Nymi azonosítja az embert nemcsak a pulzusa által, hanem a szívverés állapota/formája által. A kardiológusok már csaknem fél évszázada tudják, hogy az ujjlenyomathoz hasonlóan, az emberi szívverés páratlan, meghatározza a szív formája, mérete, a mellkasban lévő helyzete. Nem lehet másolni, mint az ujjlenyomatot a felületen hagyott nyom alapján, vagy zselé segítségével.

Szívritmus alapú azonosítás, Nymi Forrás: Bionym/Nymi

A karperec 99 százalékos pontosságra képes. A működésének pontosságára egyedül a sportolás vagy a drogfogyasztás lehet hatással, a rendszer azonban a pulzus reguláris változásait tolerálja - mondta Karl Martin, a Bionym vezetője a New Scientist című folyóiratnak.

Ha nem akar lemaradni az ilyen hírekről, kövesse a Techbázist a Facebookon is!