Olcsón készülhet a láthatatlanná tévő köpeny

láthatatlanná tévő köpeny, kínai tudós, hi-tech
Vágólapra másolva!
Kínai kutatók dolgozták ki a metaanyagokból készülő ruhák gyártásának egyszerű módját: a módszer hatékony, de a látható fénytartományban még nem működik.
Vágólapra másolva!

Néhány évvel ezelőtt sikerrel zárultak a tárgyakat láthatatlanná tevő metaanyagok előállítására irányuló kísérletek. 2006-ban kétdimenziós, 2008-ban már háromdimenziós térben is működő metaanyag is elkészült az amerikai Berkeley egyetemen. Az anyag hálójában ezüst- és magnézium-fluorid-rétegek váltakoznak, és ez a metaanyag már viszonylag széles hullámhossztartományban, 1200-1800 nanométer közé eső hullámhosszakon képes a ráeső elektromágneses sugárzás eltérítésére, vagyis a láthatatlanná válásra.

Az új módszer olcsóbban legyártható

A Csöcsiangi Egyetem kutatói most egy olyan eljárást dolgoztak ki, amelynek segítségével egyszerűen előállítható, tehát tömeggyártásra alkalmas lehet a láthatatlanná tevő köpeny. Az amerikai egyetemen kidolgozott módszer ugyanis nem csak rendkívül drága, de időigényes is.

Az amerikai kutatók által kidolgozott metaanyag szerkezete Forrás: [origo]

A kínai fizikusok célja az volt, hogy egy sokkal egyszerűbben előállítható metaanyagot fejlesszenek ki. Ez eltérő működési elven alapul, számítógépes modellt használ a láthatatlanság illúziójának előállításához. A számítógépes modell azt szimulálja, hogy a rejtésre használt anyag miként veri vissza a rá eső fényt, majd úgy alakítja az anyag felületét, hogy a visszaverődés mértékét a minimálisra csökkentse.

Egyelőre mikrohullámon működik

A Csöcsiangi Egyetem kutatói első láthatatlanná tevő anyagukat hagyományos teflonból alakították ki, melynek felületét a visszaverést szimuláló modell segítségével, számítógéppel vezérelt gravírozó gép alatt tizenöt perc alatta képesek voltak olyanná alakítani, hogy az minimális mértékű elektromágneses sugárzást verjen vissza - írja a Technology Review című műszaki szaklap.

A megoldás azonban még nem tökéletes, a teflonból készült prototípus ugyanis csak mikrohullámú elektromágneses hullámok elől képes elrejteni egy tárgyat. Ugyanakkor a kifejlesztők szerint elvileg semmi akadálya nincs annak, hogy a módszer az emberi szemmel is érzékelhető elektromágneses sugárzás, vagyis a fény esetében is működjön. Ezáltal az anyag olyan hatást kelthet, mintha a fénynyalábok áthatoltak volna rajta, azaz láthatatlanság illúzióját teremti meg. A kutatóknak meg kell találniuk a módját annak is, hogy a láthatatlanság illúzióját több betekintési szögből is meg lehessen valósítani a módszerrel, most ugyanis csak egyetlen irányból működik az illúzió.