Az okostévé után itt az okosasztal

okosasztal
Vágólapra másolva!
Szupermodern formatervű, digitális funkciókkal felspécizett íróasztalt dobott piacra a Stir nevű amerikai cég.
Vágólapra másolva!

A Stir Kinetic Desk elsősorban azért fejlesztették ki, hogy elősegítsék a számítógéppel vagy más asztali munka egészségesebb elvégzését. Az okosasztal lapját beépített motorjai automatikusan felemelik, ha használója állva szeretne dolgozni rajta.

Arról, hogy bizonyos időtartamot az asztal használója a széken gubbasztás helyett állva töltsön, a lapba épített táblagép gondoskodik figyelmeztetésekkel. Amikor eljön az ácsorgás ideje, az asztal szeliden megrázza a lapját.

Apple-ös gyökerei vannak

Az asztal kifejlesztésében többek közt az Apple és az IDEO amerikai formatervező cég korábbi munkatársai is közreműködtek. Az asztal hálózati áramról tud működni, az asztal lapját pedig a beépített motorok mindig a megfelelő magasságba emelik vagy süllyesztik az érintőképernyő megnyomására. A beépített motor legfeljebb 34 kilogrammnyi eszközt képes felemelni.

Az okosasztal képes megtanulni használójának preferenciáit is, így némi tanulási folyamat után mindig a magassághoz passzoló ülő és álló pozíciókat veszi fel. Az asztal belsejébe építve konnektorok és USB-portok is megtalálhatók, így lapjának fel-le mozgatása ellenére nem rántja le a töltő a rá helyezett laptopot vagy okostelefont. Az asztal wifi és Bluetooth-adót is tartalmaz az eszközök közötti kommunikáció elősegítéséhez.

Ülve és állva is kényelmes a Stir Forrás: Stir

Hőmérő is van benne

A Stir asztalba egy hőszenzort is szereltek, ennek segítségével tudja megállapítani, hogy tartózkodik-e egyáltalán előtte egy ember. A bútor folyamatosan rögzíti, hogy használata során milyen gyakran emelik álló üzemmódba, így megtanulja azt, hogy használója inkább több, de rövidebb álló munkaszakaszt szeret beiktatni, vagy kevesebbet, de hosszabbakat. Igény szerint lehet bekapcsolni rajta a minél hosszabb állva történő munkavégzésre sarkalló üzemmódot.

A beépített táblagép arról is információkkal szolgál, hogy az ülés helyetti ácsorgással mennyi kalóriát égetett el használója. A Stir okosasztal egyelőre négy színben, ám kizárólag 148,5 x 74,9 centiméteres méretben kapható, ára közel 3900 dollár, vagyis mintegy 860 ezer forint.

Szereti a futurisztikus eszközöket? Kövesse a Techbázist a Facebookon is!