Vágólapra másolva!
A Microsoft kedden jelentette be, hogy fejlesztői elkészültek a Windows 8.1-es verziójával, amely egyelőre a hardvergyártók számára érhető el, az otthoni felhasználók október 18-ától tölthetik majd le Windows 8 rendszereikre ingyen.
Vágólapra másolva!

A karácsonyra boltokba kerülő Windows 8-as konfigurációk többsége várhatóan már ugyancsak Windows 8.1-gyel kerülnek a boltokba. A frissítés a számítógépprocesszorral szerelt gépekre szánt Windows 8-ra és a mobilprocesszoros táblagépekre szánt Windows RT-re egyaránt megjelenik. Utóbbi esetben a 8.1-es verzióval már a 7-8 colos képernyővel szerelt készülékek támogatása is megoldottá válik, míg korábban csak ennél nagyobb modellekkel lehetett a rendszert használni.

Gyakorlatilag ez a Windows 8.1 legnagyobb újítása, bár a meglévő gépek használói számára is tartogat a használatot megkönnyítő változtatásokat. Például az új Windows verzióban a feltelepített programok nem kerülnek ki automatikusan a nyitóképernyőre, teleszemetelve azt, a felhasználónak manuálisan kell elhelyeznie azon a legtöbbet használt szoftverek csempéit.

A hagyományos Windows-felületen a 8.1-es kiadásban egye Start-gombhoz hasonló ikon is helyet kap, ez azonban az új, érintőképernyős használatra optimalizált, de egérrel is vezérelhető nyitóképernyőre visz. A Microsoft az új verziótól várja azt, hogy az új Windows, és az azt futtató eszközök népszerűbbé váljanak, jelenleg ugyanis az emberek többsége táblagépek esetében az iPadet és az androidos modelleket részesíti előnyben, meglévő PC-jén pedig jól elvan a Windows 7-tel. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a múlt hét végén Steve Ballmer bejelentette, hogy egy éven belül visszavonul a szoftveróriás vezetésétől.