Nyolc lábbal lépked a világ legijesztőbb robotja

Robugtix, robotpók, T8
Vágólapra másolva!
Huszonhat szervómotor mozgatja élethűen a Robugtix cég pókrobotját. Pont olyan ijesztően néz ki, mint egy igazi pók.
Vágólapra másolva!

Háromszázezer forintba kerül a Robugtix nyolc lábon járó, szervómotorok serege által hajtott élethű pókrobotja. Játéknak ugyan rendkívül drága, ha az ár-rémisztés arányt nézzük, akkor viszont valószínűleg világbajnok a termék. Még nappali fényben is úgy néz ki a robot, mint egy igazi pók, félhomályban pedig biztosan halálra lehet vele rémiszteni bárkit.

A robot mozgását az teszi életszerűvé, hogy minden ízületet külön motor mozgat. Ahol egy pók lába hajlana, ott a robot teste is mozdul. A gép ráadásul egyszerű parancsokból ért, maga számolja ki, hogy az adott irányba való haladáshoz hogyan kell mozgatnia a négy pár lábát.

A távirányítós autó labdába se rúg a távirányítós pók mellett Forrás: Robugtix

A robot külseje 3D-nyomtatással készül, így elvben akár divatszínekben is meg lehet majd rendelni a gépet. A beépített elektronikát az XBee nevű nyílt szabványt ismerő irányítókkal lehet vezérelni, de egy marék dollárért egy egyszerű analóg joystickot is adnak a robothoz. A háromszázezres robotnak van egy megfizethetőbb, csak tizenhat szervómotort tartalmazó kis testvére, de az is hatvanezer forintba kerül.