Új korszakot hozhat a Windows 8 kiszivárgott utódja

Vágólapra másolva!
Kiszivárgott verziója alapján a Windows Blue-t praktikusabb lesz kezelni a Windows 8-nál, de csak annyi változást hoz majd, hogy a jövőben a nagyverziók helyett kisebb darabkákban fog frissülni a Microsoft operációs rendszere.
Vágólapra másolva!

A Windows 8-ot leváltó Windows Blue-ban többféle méretű téglája lehet a főképernyőn a programoknak, de a rendszer új felületéből megnyitott appokból akár kettőt is megnyithatunk a képernyő egyik és másik felén. Az új Windows emellett a főképernyő színeinek magasabb fokú testreszabását is lehetővé teszi, fejlettebb ébresztőóra, hangfelvevő és számológép applikáció is került bele, és az appokat akár több monitorra is át lehet húzni, nincsenek képernyőhöz kötve. Az érintőképernyőn elérhető műveletek köre pedig újabb gesztusokkal bővül.

Új funkciókat kínál a Windows Blue Forrás: Winforum.eu

A fenti funkciók megjelenésére egy Winforum nevű lengyel informatikai fórumra kiszivárgott képernyőmentések alapján számolt be a világsajtó. A képernyők a Windows Blue nevű szoftverből származnak, amelynek még nem végleges verziója egyes fájlcserélő oldalakra is kiszivárgott a hétvégén.

Bár a Windows 8 utódjának tekintett szoftverről hivatalosan gyakorlatilag még semmit sem tudni, iparági várakozások szerint az új szoftver nyilvános próbaverziója hónapokon belül, végleges kiadása pedig még az idén elérhető lesz.

Az alkalmazások csempéi új méreteket kapnak Forrás: Winforum.eu

AWindows Blue piacra dobásával a Microsoft valószínűleg felhagy korábbi gyakorlatával, amely abból állt, hogy néhány évente egy teljesen új operációs rendszerrel rukkolt elő. A Blue megjelenésével a kisebb újításokkal folyamatosan frissülő, ezáltal versenyképesebb Windowsra vált a cég.

Az Apple már évek óta hasonló gyakorlatot folytat a Mac OS X rendszerrel: azzal, hogy gyakrabban, de kisebb újításokkkal bővíti szoftvere tudását, versenyelőnyre tehetett szert. A Microsoftnak erre kell reagálnia a hasonló stratégiával, amellyel a végfelhasználók jól járhatnak, hiszen nem kell hosszú éveket várniuk egy-egy új funkció megjelenéséhez.