Százmilliókat kaszáltak az internetes zsarolók

Vágólapra másolva!
A spanyol rendőrség által lebukatott internetes zsarolóbanda éves szinten csaknem háromszázmillió forintnak megfelelő profitra tett szert, és több tízezer számítógépet fertőztek meg kártevőikkel.
Vágólapra másolva!

Az Európai Kiberbűnözési Központ becslései szerint a tíz fős internetes bűnözői csoport kártékony kódjaival számítógépek tízezreit fertőzte meg. A megfertőzött gépek használóitól különböző hamis jogcímeken, például a rendőrség nevében kiküldött üzenetekkel a csoport száz eurós, vagyis nagyjából harmincezer forintnak megfelelő összegeket zsarolt ki, tevékenységével pedig éves szinten egymillió eurós, vagyis mintegy háromszázmillió forintnak megfelelő bevételre tett szert.

A spanyol hatóságok szerint a csoportot egy 27 éves orosz férfi vezette, akit decemberben tartóztattak le az Egyesült Arab Emirátusokban, ahol jelenleg a Spanyolországnak való kiadatására vár. A nemrég letartóztatott tíz főből hat orosz, két ukrán és két grúz nemzetiségű személy található, akik a visszaálések pénzügyi feladatait látták el. A rendőrség szerint további letártóztatások várhatók.

Az Europol tájékoztatása szerint bár a hamis üzeneteknek csak a felhasználók nagyon kis százaléka dől be, egy ilyen hálózat már ilyen hatákonysággal is komoly nyereséget tud termelni működtetőinek - adta hírül az Ars Technica amerikai hírportál.