Özvegy perel a lájkgomb miatt

Hogyan kerülik el a tech multik az adófizetést? Facebook, Like logo a cég kaliforniai központja előtt
Vágólapra másolva!
Egy elhunyt holland programozó családja indított pert a Facebook miatt, állításuk szerint ugyanis rokonuk már jóval a közösségi oldal megoldásának indulása előtt szabadalmaztatta a tetszésnyilvánításra szolgáló gombot.
Vágólapra másolva!

A PC World amerikai technológiai magazin hírportálja szerint a már elhunyt programozó rokonai február elején, egy virginiai bíróságon indítottak pert a Facebook, illetve a közösségi oldal korábbi partnere, az AddThis cégek ellen szabadalomsértés miatt.

A perben érintett szabadalmakat még 2001-ben és 2002-ben védette le az USA-ban egy Joannes Jozef Everardus Van Der Meer nevű holland informatikus, aki a Surfbook.com domainnevet is levédette egy személyes online naplószolgáltatás indításához - áll a periratban a PC World szerint. Az egyik szabadalom a Facebook honlapokba illeszthető lájkgombjához hasonló funkció működését írja le.

Van Der Meer egy Aldministrator Nederland nevű céget is létrehozott ötletének piaci alapokra helyezése céljából, ám 2004-ben váratlanul elhunyt. Özvegye és családja a férfi halálát követően is próbálja behajtani az informatikus találmányainak felhasználása nyomán szerintük jogosnak tartott honoráriumot.

A PC World híre szerint a Facebook számára egy 2012-ben megítélt szabadalomban is hivatkoznak Van Der Meer szabadalmaira, így a perirat szerint azok létezéséről a közösségi oldalnak tudnia kellett. Az elhunyt informatikus családja ismeretlen összegű kártérítést szeretne kapni a Facebooktól, amellyel az ügyvédi költségeket is kifizettetné.